rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Vérét adná az ebola gyógyításáért a spanyol nővér


Spanyolország

Vérét adná az ebola gyógyításáért a spanyol nővér

Saját vérmintáját ajánlotta fel az ebolás betegek kezelésére a spanyol nővér, aki pár hete gyógyult ki a fertőzésből.

A 44 éves Teresa Romero két, Nyugat-Afrikából visszatért spanyol misszionáriust ápolt, közben kapta el a kórt. Szerdán fáradtan és gyengén, de láthatóan egészségesen lépett az újságírók elé.

- Ha az én esetem segíthet a betegség jobb megismerésében vagy a védőoltás kidolgozásában, illetve a véremmel meg lehet gyógyítani mást, kész vagyok segíteni – mondta.

A nővér esete politikai feszültséget okozott, mert sokak szerint a spanyol kormány felkészületlenségét bizonyította. A közvéleményt pedig a nővér kutyájának elaltatása is megrázta.

- Úgy döntöttek az állat sorsáról, hogy minket meg sem kérdeztek. Ráadásul kihagytuk a lehetőséget, hogy megvizsgáljuk a fertőzés kialakulását és átadásának esélyét az állatokban – méltatlankodott a nővér férje.

Közben az Egészségügyi Világszervezet megerősítette, hogy továbbra is csökken az ebolás esetek száma Libériában, hasonlóan a múltheti adatokhoz. Ugyanakkor Guinea-ban a stagnál, Sierra Leone-ban emelkedik a fertőzöttek aránya.

Egyben úgy pontosítottak, hogy eddig 4950-en haltak meg a 13 ezer fertőzöttből.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Az amerikai elnök kész a kongresszussal való együttműködésre