rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Falfirkálók és falfúrók a vasfüggönyön innen


Világ

Falfirkálók és falfúrók a vasfüggönyön innen

25 évvel a vasfüggöny lebontása után Berlin egyik legfontosabb turistacsalogató nevezetessége maga a fal, pontosabban az East Side Gallery, a világ leghosszabb szabadtéri graffitigalériája. Több mint 100 német és külföldi művész dolgozott rajta 1990-ben. A legismertebb képen Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker éppen forrón üdvözli egymást.

Az orosz Dmitrij Vrubel alkotása, és eredeti címe: Istenem, segíts, hogy túléljem ezt a halálos csókot. Vrubel 1990 nyarán fiatal orosz művészek kiállítására érkezett Berlinbe. A fal közelében lakó barátjától hallott a szabadtéri galériáról.

Az Euronews riportere Moszkvában találkozott az Elvtársi csók címmel híressé vált kép festőjével.

- Kimentünk a falhoz. Ott volt egy kis faház tele festékesdobozokkal. Egy skót lány álldogált mellette, aki aláíratott velem egy szerződést. Akkor még voltak kelet-német határőrök a falnál. Nem engedtek át a nyugati oldalra. De amikor elkezdtem a munkát, adtak vizet a festékhez – mesélte Vrubel.

A 29 éves Vrubel leghőbb vágya az volt, hogy bekerüljön egy galériába. Az East Side Gallery név igen jól csengett. El sem olvasta a szerződést. A képet 7 nap alatt festette. Csak utána eszmélt rá, hogy lemondott a szerzői jogairól. Arra még álmában sem gondolt, ami ezután történt.

- Egyik reggel, még ágyban voltam, amikor a barátom, Alekszander Bradovszki hozzám vágott két újságot. A Berliner Zeitung és német kommunisták lapja, a Neues Deutschland legfrissebb számában ott virított az Elvtársi csók, ők adták ezt a címet a festményemnek – mondta Vrubel.

Hamarosan az összes berlini szuvenírboltot elárasztották az elvtársi csókos képeslapok, pólók és bögrék. 2009 márciusára annyira tönkre mentek az eredeti festmények, hogy a berlini hatóságok úgy döntöttek, fel kell újítani az alkotásokat.

Bár az Elvtársi csók politikai allegóriaként vált híressé, Vrubelt személyes élmények inspirálták az Istenem, segíts, hogy túléljem ezt a halálos csókot című kép megalkotására.

- Akkoriban egyszerre két lánnyal volt kapcsolatom. Szóval ez a mű a szerelemről szól. Mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor úgy érezzük, mintha beszorultunk volna egy szörny ajkai közé. Az akkori élethelyzetem nehézségeit ábrázoltam ezen a képen – magyarázta Vrubel.

Dmitrij Vrubel soha nem kapott egyetlen kopejka jogdíjat sem, de úgy érzi, hogy a hírnév, amelyet az Elvtársi csók szerzett számára, felbecsülhetetlen érték. Vrubel jelenleg Berlinben él művész feleségével,Viktoria Tyimofejevával.

Amíg a Vasfüggöny létezett, addig a rendszerkritika nem jelenhetett meg a könnyűzenében sem Magyarországon.
Vékony jégen táncolt a Beatrice a rendszerváltás előtt. A zenekar azonban bevállalta, hogy inkább őszinte lesz, és feszegeti a határokat, még akkor is, ha így nem jelenhet meg lemezük, sőt, időnként beviszik őket a rendőrök.

- Mi egy jelenség voltunk Magyarországon, nem feltétlenül egy rockzenekar vagy egy punkzenekar, hanem valami történt ott, valami olyan dolog, ami a jól manipulált társadalomba nem fért bele – mesélte Nagy Feró az Euronewsnak.

A rendszer mégis általában megtűrte őket, ahogyan Feró meglehetősen áthallásos szövegeit is – általában. Történt azonban olyan is, hogy egyetlen szó, az “ideiglenes” használata miatt vitték be.

- Mindig elmagyaráztuk, hogy “jaj, mi nem tudtuk”, de ezt nagyon nehéz volt a rendszerrel elhitetni, hiszen ők is tudták. Sőt, nagyon sokszor volt az, amikor én láttam a kihallgató tiszten, hogy ő magában igazat ad nekem, csak hát ő nem képviselheti azt, amit én – emlékezett vissza Feró, aki ugyanakkor távol áll attól, hogy hőst csináljon magából. Azt mondja, valóban feszegették a határokat, de nem mentek fejjel a falnak, adott esetben ők is kompromisszumkészek voltak, de mindig fontos maradt, hogy ne árulják el a közönségüket, a sokszor erősen rendszerkritikus fiatalokat. Meg persze nekik is a bulizás, a piálás és a csajozás volt az igazán fontos.

A Térden állva című szám koreográfiája – talán nem meglepő módon – az volt, hogy a zenekar és a közönség is letérdelt. De előfordult, hogy a közönség soraiban hét ember állva maradt, mert hirtelen nem tudták, mit kell tenni. Aztán valaki intett nekik, hogy térdeljenek le ők is. Később derült ki, amit Feró már akkor sejtett: ezek ügynökök voltak, akik megfigyelték a zenekart. Ezekről a megfigyelésekről nagyon sok dokumentum tanúskodik. Néhánynak a másolata bele is került Nagy Feró 2005-ös könyvébe (“Boldog szép napok…”), amely főként a hetvenes évek végéről és a nyolcvanas évek elejéről szól.

Ebben az időszakban Feró fejében megfordult az is, hogy külföldön kellene folytatni a zenélést.

- Elkezdtünk angolra járni, meg mellette takarítóbrigád voltunk, mert nem tudtunk megélni a zenéből, de hát a rendszer egy pillanat alatt tudta meg, hogy ezek angolul tanulnak, akkor biztosan el akarnak menni, és akkor hamarosan bevonták az útlevelemet.

Az útlevelet Feró az István, a király sikere után kapta vissza. A bemutató utáni fogadáson – amire a bőrnadrágos punk el sem akart menni – bemutatták a belügyminiszternek, akitől ő egyszerűen megkérdezte: “Miért nincs nekem útlevelem?”. Hirtelen megfagyott a levegő. Két héttel később azonban ismét volt Nagy Ferónak útlevele.

Feró sokat várt a rendszerváltástól, de csalódnia kellett: sok probléma megoldódott ugyan, de jöttek helyette újak. A zenekar viszont nagyon befutott.

- Mi nagyon népszerűek voltunk, minden koncertünkön még a legkisebb faluban is volt legalább kétezer ember, nagyon működött a zenekar, de nem voltunk jók, csak hát divatosak lettünk, de ilyet már láttunk a történelemben – mondja önirónikus mosollyal a rockzenész, akinek talán ebből a mondatából is kiderül, hogy a Beatrice-jelenségben az elmúlt 36 évben egyszer sem az volt a fontos, hogy ki hogyan zenél, hanem egyszerűen az, hogy őszinték maradjanak magukhoz, és a közönségükhöz.