rendkívüli hír

Adóügyi botrány Luxemburgban

Éppen ezt olvassa:

Adóügyi botrány Luxemburgban

Betűméret Aa Aa

Az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (International Consortium of Investigative Journalists) nevű szervezet információi szerint 340 multinacionális cég titkos adóügyi megállapodást kötött Luxemburggal, így mentesültek jelentős összegű adó befizetése alól, melyet ott kellett volna fizetniük, ahol a tevékenységüket folytatják. Az érintettek között olyan vállalatok vannak, mint az Apple, az Ikea, a Pepsi és a Deutsche Bank.

A szerződéseket 2002 és 2010 között kötötték, amikor az Európai Bizottság új elnöke, Jean-Claude Juncker volt a luxemburgi miniszterelnök.

Jucker korábban többször is kiállt a helyi adózási szabályozás mellett, de a bizottság szóvivője csütörtökön jelezte, hogy készek szankciókkal sújtani Luxemburgot, amennyiben kiderül, hogy törvénytelenül jártak el.

Xavier Bettel jelenlegi luxemburgi kormányfő közölte, hogy a szabályozás összhangban van a nemzetközi joggal.

ICIJ: Luxembourg Leaks