rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Dollártízmilliókba került a vesztesek kampánya az Egyesült Államokban


Amerikai Egyesült Államok

Dollártízmilliókba került a vesztesek kampánya az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban a demokraták csalódottan fogadták az eredményeket, és máris vizsgálni kezdték annak okát.

Az eddig reflektorfényben álló politikusoknak láthatóan erőt kellett gyűjteniük, hogy támogatóikhoz lelkesítő szavakat szóljanak:

- Bár a ma este nem hozta el az eredményt, amit reméltünk, az út és az önönkért vívott harc megérte. Minden egyes nap folytatni fogom a küzdelmet Kentuckyért – mondta Alison Lundergan Grimes, Kentucky demokrata jelöltje.

Érthető, hogy alázatosan fogalmaznak a gyengén szerepelt jelöltek, hiszen dollártízmilliókat költöttek a kampányra azokban az államokban, ahol szorosnak ígérkezett a verseny.

- Amióta az a kiváltság illet, hogy a coloradóiakat szolgálhatom, mindig azt éreztem, hogy előre kell tartanom, és a ma este sem kivétel – mondta Mark Udall, Colorado demokrata jelöltje.

Észak-Carolinában Kay Hagan köszönte meg az őt támogató csapatnak az eddig tapasztalt támogatást:

- Önök nem csupán mellettem álltak ki, hanem az észak-karolinai dolgozó családok mellett is. Azokért a családokért, akiket hat éven át képviseltem az Egyesült Államok szenátusában, és akikért a hangomat hallattam – mondta Kay Hagan Észak-Carolinából.

Obama elnök hivatalba lépése idején a kongresszus mindkét házában demokrata többség volt. Négy éve a képviselőházban, most pedig a szenátusban is elvesztették többségi pozíciójukat a demokraták.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Izrael

Jeruzsálem: összecsapás a Templom-hegy miatt