NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

"Aki meg akar ölni, az nem ír róla SMS-t"

"Aki meg akar ölni, az nem ír róla SMS-t"
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

A nőkkel és szegényekkel szembeni erőszak, valamint a diszkrimináció elleni békés küzdelem szimbóluma – interjú Caddy Adzuba kongói újságírónővel.

Euronews: - Ön jogász és újságíró, a karrierjét végigkísérte a nemi erőszak elleni küzdelem. Milyen emléket őriz az első interjúról, amit nemi erőszak áldozatául esett nővel készített?

Caddy Adzuba: – Nem tudtam befejezni az interjút. Az első ilyen alkalom 2000-ben volt, kint voltam a terepen, találkoztam ezzel az asszonnyal, és rendkívül izgatott voltam, tudni akartam, min ment keresztül az az asszony. Odatartottam elé a mikrofont, és ő egyenesen a szemembe nézett. Nem akart beszélni. Én unszoltam, hogy ez fontos dolog, beszélni kell róla. Rám néz, és azt mondja: biztos, hogy hallani akarod? Ki fogod bírni? Persze, mondtam. És miután két percig beszélt, felkeltem és otthagytam. Nem köszöntem el tőle, nem köszöntem meg neki, egyszerűen csak otthagytam, elmenekültem. Mert amit vártam…Olyan dolgokat mondott, amikről tudtam ugyan, hogy így működnek, de soha nem hallottam egyenesen az áldozat szájából. Így elmenekültem.

- És ön, Caddy Adzuva, hogyan változott meg azóta?

- Azóta megfogadtam, hogy mindent megteszek, ami tőlem telik. Mindent, amire a tudásomból, a lehetőségeimből, az energiámból futja, megteszek azért, hogy javítsak ezeknek az asszonyoknak az életén. Mivel nincsenek különösebb forrásaim, nagy dolgokat nem tehetek, de van egy mikrofonom – tehát vádolhatok. És elmondhatom, mi történik ezekkel az asszonyokkal.

- Milyen utat kell bejárnia egy áldozatnak ahhoz, hogy megszűnjön áldozatnak lenni a saját és mások szemében?

- Először is időre van szükség. És itt nem egy napról, két napról van szó, nem is egy hónapról, kettőről, vagy akár ötről. Sajnos még két esztendő is kevés ehhez. Ennél sokkal több idő kell, öt év, hat év, akár tíz is. Az erőszak fizikailag megsemmisíti, összetöri őket, traumatizáltak, elgyötörtek. Meg kell őket gyógyítani. A fizikai gyógyulás az első lépés, azután a sokkhatást kell kezelni, fiziko-szociális, pszichológiai foglalkozásokkal. Azután az áldozat környezetét kell kezelésbe venni azért, hogy újra integrálódhassanak abba a társadalomba, amely kiközösítette és elüldözte őket. És végül gazdasági értelemben is újra be kell illeszkedniük, ami szintén nagyon fontos. Ugyanis az erőszak után ezek az asszonyok gyakran szegénységbe süllyednek, mert mindent elveszítenek.

- Lehetséges a gyógyulás, ha a tetteseket nem vonják felelősségre?

- Nem, ez lehetetlen. Sajnos, addig nem beszélhetünk teljes gyógyulásról, amíg a hóhérok szabadon járnak-kelnek, a felelősök, a bűnösök szabadon flangálnak. Amikor ez a traumatizált asszony, aki ilyen szörnyűségeken ment keresztül, látja azokat, akik ezt a tragédiát okozták, szabadon jönni-menni, az újabb traumát jelent a számára. És nem csak a számukra, de számunkra is, az egész társadalomnak traumát jelent ez.

- Többször megfenyegették azért, mert elítélte a szexuális bűncselekmények elkövetőit, egy időre el is hagyta a hazáját a fenyegetések miatt. Milyen félelemben élni és dolgozni?

- Ha engem megfenyegettek, az csak azért történhetett, mert csináltam valamit, provokáltam a hóhérokat, provokáltam a rendszert. De ezek az asszonyok kit provokáltak? Senkit. Semmit sem tettek, mégis az ezen a bolygón elképzelhető legsúlyosabb atrocitások áldozataivá váltak. és ez kell, hogy erőt adjon nekünk. Az igaz, hogy félünk. Amikor olyan sms-eket kapunk, hogy ha folytatjuk, kaphatunk két golyót a fejünkbe, akkor félünk. De aki igazán meg akar ölni, az nem küld róla SMS-t. Aki meg akar ölni, az megöl, és kész.

- Kin múlik, hogy lesz-e tartós és stabil béke a Kongói Demokratikus Köztársaságban?

- Mindenkin, mindenkin. A béke univerzális kérdés. Persze elsősorban a vezetők felelőssége, hogy megvédjék a lakosságot, ezalatt elsősorban a kongói kormányt értem. De van felelőssége az egész régiónak, a nagy tavak térségének is. Kongó valamennyi szomszédja ilyen vagy olyan módon szintén felel azért, amin mi keresztülmegyünk. De van felelőssége a kontinensnek, az afrikai államoknak, az Afrikai Uniónak, amelynek a kezébe kellene vennie a sorsát, és megoldania a problémáit. A felelősség átlép a határokon, de még az óceánokon is – nem rázhatja le magáról a nemzetközi közösség sem. A kongói konfliktus alapvetően gazdasági jellegű, számos jelentés ítélte el azokat a multinacionális vállalatokat,a emlyek közvetve vagy közvetlenül finanszírozták a harcoló csoportokat a saját gazdasági érdekeiknek megfelelően.
Emiatt hatmillióan haltak meg Kongóban, több mint félmillió asszonyt erőszakoltak meg. vagyis a felelősség megoszlik, mindenkinek felelnie kell azért, emit tett. Ez az igazság.

- Kongó véres történelmén végigvonul a békéért harcoló nők motívuma is. Mit tanulhatunk a kongói nők harcából Európában, azon a kontinensen, amely most Asturias-díjjal ismerte el az ön munkáját?

- Európa egyfajta naivitásban él, ha mondhatom így, és ennek az az oka, hogy kevés információval rendelkeznek Afrikáról. Számukra Afrika a szegények kontinense, ahol a világ lakosságának egyharmada él. Afrika egyet jelent számukra a háborúval, a betegségekkel az ebolával. Nem vesznek róla tudomást, hogy Afrikában élnek bátor férfiak és nők is, akik képesek kimozdítani a sarkaiból a világot, és nemet mondani az erőszakra. Európának máshogy kell tekintenie Afrikára, és változtatnia kell Afrikával kapcsolatos politikáján. Ez rendkívül fontos.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meglepte a menekülők betelepítése a franciaországi Yvelines lakóit

Uniós segély Mauritániának a menekültkérdés kezelésére

Kolerajárvány ütötte fel a fejét Tanzániában