rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Vizsgálják az emberi mulasztás lehetőségét a Virgin Galactic-űrrepülő tragédiájában


Amerikai Egyesült Államok

Vizsgálják az emberi mulasztás lehetőségét a Virgin Galactic-űrrepülő tragédiájában

Egy emberi mulasztás lehetőségét vizsgáló szakértő is csatlakozik a Virgin Galactic- űrrepülőgép tragédiáját kutató csoporthoz.

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság egyelőre nem biztos benne, mi okozta a gép tragédiáját. Annyit már tudnak, hogy túl korán – még emelkedés közben, a megfelelő sebesség elérése előtt – kezdett működni a fékezőrendszer. Már 1 Mach sebességnél aktiválódott, holott csak azután kellett volna működésbe lépnie, hogy a gép elérte az 1,4 Machot.

A légkörbe visszatéréskor ez egy kétfázisú folyamat során kapcsol be. A másodpilóta az első lépésben kioldotta a rendszert, de a második lépés, a farok szögének átállítása már magától ment végbe. Két másodperc múlva a gép darabokra tört.

A pénteki baleset mintegy 11 másodperccel azután következett be, hogy a SpaceShipTwo levált a sugárhajtású hordozó-repülőgépről és bekapcsolta saját hajtóművét.

Az első feltételezés az volt, hogy az űrrepülőgép balesetét robbanás okozta, de ezt kizárták, mivel megtalálták az üzemanyagtartályt, a rakéta hajtóművet, és nem találtak erre utaló nyomokat.

A balesetben meghalt a 39 éves Michael Alsbury másodpilóta, a járművet vezető, 43 éves Peter Siebold pedig súlyos sérülésekkel ért földet ejtőernyőjével.

A vizsgálat hónapokat vehet igénybe.

A Sir Richard Branson brit nagyvállalkozó vezette Virgin Galactic olyan légi járművet fejleszt ki, amelyet egy hordozó-repülőgép visz fel a magas légkörbe, s onnan saját rakétahajtóművével emelkedik tovább 100 kilométeres magasságba, a világűr határára. A cég turistáknak kínálja az űrutazás élményét, fejenként és utanként 250 ezer dollárért. A repülésekre több mint hétszáz foglalás érkezett már eddig.

A Virgin azt remélte, hogy már 2015 elején fogadhatja az első űrturistákat, szakértők szerint azonban ebből legalább 2020-ig semmi sem lesz.