rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Letartóztatták azt a mexikói polgármestert, aki a gyanú szerint elhurcoltatta az eltűnt diákokat


Mexikó

Letartóztatták azt a mexikói polgármestert, aki a gyanú szerint elhurcoltatta az eltűnt diákokat

Őrizetbe vették a dél-mexikói Iguala város polgármesterét és feleségét kedden. Azzal vádolják őket, hogy elrendelték a Guerrero államban hetek óta eltűntként nyilvántartott negyvenhárom egyetemista elrablását.

A házaspár hetek óta szökésben volt, Mexikóvárosban fogta el a szövetségi rendőrség. Őrizetbe vételük során egyikük sem tanúsított ellenállást.

A rendőrség nagy erőkkel kereste Abarcát és feleségét, akik az utóbbi időben a legkeresettebb személyek nevét tartalmazó lista élén álltak Mexikóban. A gyanúsítottakat jelenleg a legfőbb államügyész irodájában őrzik, ahol a nap folyamán tanúvallomást tettek.

A polgármester állítólag azért rendelte el a tanulók elhurcolását, mert attól tartott, hogy a tüntető egyetemisták megzavarják a felesége beszédét, aki a tervek szerint jövőre őt váltotta volna Iguala élén. A diákokat egy tüntetés után letartóztatták a rendőrök, majd átadták őket a Guerreros Unidos nevű bűnszövetkezet fegyvereseinek, akik elhurcolták őket.

A fiatalok eltűnése heves indulatokat váltott ki Mexikóban, és a kormányzatot és a rendőrséget bíráló, gyakran erőszakba torkolló tüntetéssorozathoz vezetett. Kirobbanása óta az incidens a legnagyobb belpolitikai problémává nőtte ki magát az államfő és a mexikói vezetés számára. Enrique Pena Nieto elnök két évvel ezelőtt azzal az ígérettel lépett hivatalba, hogy helyreállítja a közrendet és közbiztonságot Mexikóban, ahol a szervezett bűnözéssel kapcsolatos erőszak 2007 óta mintegy százezer halálos áldozatot követelt.

Az elrabolt diákok ügyében indított nyomozás során Iguala környékén eddig tizenegy tömegsírra bukkantak, amelyek összesen harmincnyolc holttestet rejtettek. A vizsgálatok azonban kimutatták, hogy ezek egyikében sem az eltűnt diákok maradványait találták meg. A hatóságok eddig 56 embert vett őrizetbe, akiknek közük lehetett a bűntényhez.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Irak

Nyilvános önkínzás és gyász- zajlik az Asúra fesztivál Irakban