rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ásúra - Síita ünnep, szunnita fenyegetés árnyával


Irak

Ásúra - Síita ünnep, szunnita fenyegetés árnyával

Az Ásurá Fesztiválra az iraki kormány 25 ezer katonát és 1500 rendőrt vezényelt a fővárostól 110 kilométerre délre fekvő Kerbalába a zarándokok biztonsága érdekében.

A szertartások alatt a hívők magukat sanyargatják, véresre sebezve önnön testüket.

Az ásúra a síiták egyik legszentebb vallási ünnepe, amelyen megemlékeznek Mohamed próféta unokájának, a 680-as kerbalai csatában elesett Huszein imámnak a haláláról. A kerbalai ütközet volt a döntő mozzanat az iszlám szunnita és síita ágra szakadásában.

Ilyenkor zarándokok milliói keresik fel a síita szent helyeket.

Most az Iszlám Állam által elfoglalt területekről elmenekültek miatt a kurdisztáni Szulajmanija városában sokkal többen ünnepeltek.

A szertartások idején szunnitákból álló szélsőségesek is gyakrabban követnek el merényleteket.

Vasárnap 37 zarándok halt meg Bagdadban több támadás során.

Tíz évvel ezelőtt az al-Kaida pokolgépe 171 embert ölt meg az ásurá idején Kerbalában.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Felesküdött a "donyecki miniszterelnök"