rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Megérkeztek a kurd pesmergák a szorongatott Kobaniba


Szíria

Megérkeztek a kurd pesmergák a szorongatott Kobaniba

Legalább százötven iraki kurd milicista érkezett a szíriai-török határon lévő Kobaniba, hogy a kurd települést negyven napja ostromló dzsihádista szervezet, az Iszlám Állam fegyvereseit visszaverje.

Az amerikai légicsapások után most először jött szárazföldi segítség is a szorongatott városba.

Az iraki kurd katonák Törökországon keresztül érkeztek Szíriába.

Iraki Kurdisztán fővárosában örülnek, hogy pesmergákat küldtek Kobani védelmére.

- Végre jó híreket jelentett be a kormányunk, nagyon boldogok vagyunk, hogy úgy döntött, kurd pesmerga katonákat küld Kobaniba. Ez egy rettentően jó lépés. Mi mindannyian készen állunk arra, hogy odamenjünk. Én személyesen is kész vagyok arra, hogy odamenjek és ott harcoljak akár az egész évben – mondta az euronews-nak egy fiatalember, Ibrahim Aziz.

- Nagyon büszke vagyok erre a döntésre. A kurdok most az egész világ védelmében harcolnak. Az Iraki és Levantei Iszlám Állam ugyanis egy nemzetközi terrorcsoport, amely nem csak a kurdokat fenyegeti, hanem az egész világ ellen harcol – nyilatkozta Najat Hasszán, egy idősebb férfi.

Az euronews helyszíni tudósítója, Mohammed Shaikhibrahim szerint az iszlamista fegyveresek Kobani elleni ostroma jelentősen hozzájárult a kurdok egységbe kovácsolásához. Az erbiliek immár úgy tartják, a kurdok igenis ugyanahhoz a nemzethez tartoznak, éljenek bárhol is a Földön.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Csak oroszbarát pártok indulnak a donyecki választásokon