rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Folytathatja űrporgramját a Virgin Galactic a tragédia után is


Amerikai Egyesült Államok

Folytathatja űrporgramját a Virgin Galactic a tragédia után is

Elkezdődött a kalifornai sivatagba csapódott űrrepülőgép tragédiájának okait feltáró nyomozás szombaton. A Virgin Galactic űrrepülőgépe, a SpaceShipTwo pénteken tesztelés közben zuhant le. Az egyik pilóta, a 39 éves Michael Alsbury meghalt. A másik pilótának, a 43 éves Peter Sieboldnak sikerült időben katapultálnia. Mivel súlyosan megsérült, jelenleg kórházban van.

Mindketten a Scaled Composites alkalmazottaiként vettek részt a tesztrepülésen- ez az a cég, amely az űrrepülő kifejlesztését végzi a Virgin Galactic számára.

A nyomozók szerint a tény, hogy a roncsok nyolc kilométer szélesen szóródtak szét a sivatagban, arra utal, hogy a jármű még repülés közben tört darabokra.

A szakértők először az űrrepülőgép hajtórakétáinak működését vizsgálják majd, hiszen új típusú üzemanyagot használtak a tesztrepüléshez.

A balesetet jobban dokumentálták, mint az átlagos baleseteket szokták, mivel ez egy tesztrepülés volt. Egyedül a járműre hat kamerát rögzítettek.

A földről készített, a BBC által szombaton közzétett felvételsorozat azt mutatja, hogy a SpaceShipTwo leválik a hordozógépről, beindul rakétamotorja, ám másodpercekkel később robbanás történik, és a gép darabjaira hullik szét.

Szombaton jelentette be Sir Richard Branson nagyvállalkozó, akinek az érdekeltségébe tartozik a Virgin Galactic, hogy tovább folytatják az utasszállító űrrepülőgépek fejlesztési programját.

Az amerikai közlekedésbiztonsági felügyeletnek sincs ez ellen kifogása:

- Amíg nyomozunk, semmi akadálya sincs annak, hogy a vállalat folytassa a repülési műveleteket és hogy azt tegye, amit akar. Ha a nyomozás során találunk bármit, amely
figyelmet igényel, akkor azonnal ajánlásokat fogunk tenni, nem várjuk meg vele a jelentésünk befejezését.

A Virgin azt remélte, hogy már 2015 elején fogadhatja az első űrturistákat, akik a cég ígérete szerint megtapasztalhatják a súlytalanságot, mint az igazi űrhajósok, és a világűr pereméről csodálhatják meg a Föld látványát.

A repülésekre több mint hétszáz foglalás érkezett eddig. Egy út 250 ezer dollárba kerül. Az utaslistán a sztárvilág olyan nevei is szerepelnek, mint Tom Hanks, Justin Bieber, Ashton Kutcher és Leonardo DiCaprio.

Sir Richard – akinek Virgin céghálózata a repüléstől a vasúti, pénzügyi, internet-, mobiltelefon- és médiaszolgáltatásokig szinte minden területen jelen van – a vállalat honlapjának blogrovatában közölte: az űrrepülés rendkívül nehéz, “de megéri … kitartunk, és együtt haladunk tovább előre”.

A lezuhant űrrepülőgép, a SpaceShipTwo előzőleg 54 repülést hajtott végre, ezek közül 34-et önállóan, vagyis a WhiteKnightTwo nevű hordozóeszközről leválva.

A különlegesen kialakított WhiteKnightTwo viszi csaknem 14 kilométeres magasságba a hatszemélyes SpaceShipTwo egységet, amely azután leválik a hordozógépről, és saját rakétahajtóművével emelkedik tovább 100 kilométeres magasságba, a világűr határára.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Szíria

Megérkeztek a kurd pesmergák a szorongatott Kobaniba