NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Uniós fejlesztési hitelek kis- és középvállalkozásoknak

Uniós fejlesztési hitelek kis- és középvállalkozásoknak
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Hitel, bankgarancia vagy kockázati tőke – Európa számos eszközzel támogatja a kis- és középvállalkozások létrehozását és fejlesztését.

A 3Top nevű lengyel konyhastúdiót még 2011-ben alapította két üzlettárs, mindössze ezerötszáz eurós tőkével. Hogy a vállalkozás igazán versenyképes tudjon maradni, szükségük volt néhány gépre, ehhez pedig további húszezer euróra. Csakhogy kölcsönhöz nem jutottak, mert a vállalatnak nem volt hiteltörténete.A gépeket végül is egy Európai Unió által támogatott lízinges konstrukció keretében szerezték be.

- Az első lízingnek köszönhetően már volt hiteltörténetünk, bebizonyítottuk, hogy jó adósok vagyunk – mesélte Paweł Tomczyk, az üzlet egyik tulajdonosa. – Emiatt újabb lízinget tudtunk igénybe venni, így jutottunk hozzá egy szállítójárműhöz, ezzel további költségeket tudtunk megtakarítani.

Azon kívül, hogy elnyerték a bankok bizalmát, a lízing tehát a fejlesztést is lehetővé tette. A bevételük az első évhez képest a tízsszeresére nőtt, és ma tíz embert alkalmaznak. A vállalkozás most arra készül, hogy új bemutatótermet nyisson Kelet- Lengyelország legnépesebb városában, Lublinban.

Az uniós finanszírozási lehetőségek számtalan formát ölthetnek a vállalkozók igényeitől függően. Lehet szó lízingről, hitelről, bankgaranciáról vagy kockázati tőkéről. Ezek az eszközök az elmúlt öt évben háromszázezer kis és középvállalkozást juttattak forrásokhoz. A kezdeményezés az új európai programmal, a Cosmé-val kétezerhúszig garanctáltan folytatódik.

- A forráshoz egyszerűsített eljárásban lehet hozzájutni,nincsenek kiegészítő költségek, hosszabb a finanszírozási időszak és önrész sem feltétlen szükséges, de ha mégis, akkor alacsonyabb a piacinál – ecsetelte a program előnyeit Arkadiusz Lewicki, a témával foglalkozó lengyel szervezet igazgatója.

Az uniós finanszírozási eszközök további sajátossága, hogy a helyi közreműködő szervezetek azonos kritériumok alapján, de a helyi igényekre szabottan maguk határozzák meg a szerződések feltételeit.

- A vállalkozóknak egyetlen helyre kell elmenniük: a bankba vagy a lízingcéghez, minden egy helyen történik, tehát egyablakos ügyintézésről van szó fűzte hozzá Arkadiusz Lewicki.

- A siker kulcsa a megfelelő finanszírozási forma megtalálása – értékelt Paweł Tomczyk – és hogy az első évek hasznát fejlesztésre fordítottuk.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hol tart Európa a zöld hidrogén előállításában?

Vége a szélmalomharcnak: jót tesz a szélenergia-projekteknek az egyszerűbb engedélyeztetés

Uniós klaszterek: Lengyelország a repülőgépiparba fektet