rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Bírságok terhelte Deutsche Bank


vállalat

Bírságok terhelte Deutsche Bank

Csalódást okoztak a befektetőknek a Deutsche Bank harmadik negyedéves eredményei. A német nagy bank 94 millió eurós veszteséget jelentett, miközben egy éve még 41 millió eurós nyeresége volt.

A mínuszos mérleget elsősorban a tetemes jogi költségek okozzák. A német pénzintézetet egyebek mellett a devizapiac manipulálásával és egyes benchmarkok befolyásolásával vádolják, de a szabályozó hatóság szerint szerepe volt a 2008-as pénzügyi válság kialakulásában is. A bank 894 millió eurót különített el az újabb bírságokra, amelynek összértéke így már csaknem 7 milliárd euróra rúg.

A Deutsche Bank adózás előtti eredménye viszont 266 millió euró lett, ami sokkal jobb a tavalyi számoknál. A pénzintézet főbb alaptevékenységével sincs baj.

A bank részvényeinek értéke a jelentés közzététele után mégis esésnek indult.

A Deutsche Bank élén jövő májusban vezércsere lesz, Stefan Krause pénzügyi igazgatót Marcus Schenck váltja, aki eddig a Goldman Sachsnál dolgozott.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

vállalat

Tömeges létszámleépítés a Lloyds banknál