rendkívüli hír

Afrika ebola elleni erőfeszítéseit méltatta az amerikai ENSZ-nagykövet

Éppen ezt olvassa:

Afrika ebola elleni erőfeszítéseit méltatta az amerikai ENSZ-nagykövet

Betűméret Aa Aa

Az Egyesült Államok üdvözölte azt az erőfeszítést, amelyet az ebola-sújtotta nyugat-afrikai országok és a külföldi adományozók a betegség feltartóztatására tesznek.

Közben két hét után gyógyultan hagyta el a kórházat a második amerikai ápolónő, aki Dallasban egy időközben már elhunyt ebolás beteg ápolása közben fertőződött meg a vírussal.

- Ez a nap az ünneplésről és a háláról szól, de ne felejtsük el, hogy családok ezrei vannak nagy bajban, küzdve a betegséggel Afrika nyugati részén – mondta Amber Vinson.

Az Egyesült Államok kormánya szerint továbbra is a fertőzés forrását kell felszámolni, és nem tervezik a régióból való beutazások korlátozását, ahogyan azt többen javasolták.

- Nem akarjuk visszatartani egészségügyi dolgozóinkat attól, hogy az első sorokban harcoljanak a betegséggel. Itteni orvosi csapataink egyre jobban és jobban fel vannak készülve egy ebolás beteg kezelésére – mondta Barack Obama, aki szerdán újabb beszédet mond ebola-ügyben.

A járványban már csaknem ötezren haltak meg a fekete kontinens nyugati felében. Az amerikai ENSZ-nagykövet, Samantha Power a térségben tett látogatásán azt mondta, Libériában és Sierra Leonéban egyre több a biztonságos temetés, ami az egyik legfőbb módja annak, hogy megakadályozzák a vírus terjedését.