rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

New York: Az ebolás doktor kevesekkel találkozott, mióta hazaért Guineából


Világ

New York: Az ebolás doktor kevesekkel találkozott, mióta hazaért Guineából

Egy hete van New Yorkban az az orvos, akinek ebolatesztje pozitív lett, miután korai tünetekkel jelentkezett a Bellevue kórházban.

A férfi Guineából tért haza, ott ebolás betegeket gyógyított. Állapotáról részleteket nem közöltek a New York-i hatóságok.

A metropolisz polgármestere igyekezett megnyugtatni a lakosságot. Azzal kezdte, hogy a beteget elkülönítették, és egy egész szakértői csapat kutatja, kikkel érintkezett a doktor az elmúlt napokban. Ha szükség lesz rá, természetesen ők is karanténba kerülnek – tette hozzá Bill de Blasio.

Egyelőre úgy néz ki, hogy doktor Spencer hazaérkezése óta kevesekkel találkozott, talán ha két-három emberről lehet szó.

New York állam kormányzója azt hangsúlyozta, hogy képesek lesznek kezelni a helyzetet. Amennyire lehetett, felkészültek rá. Vagyis nem úgy állnak, ahogyan a szegény dallasiak, akiknek úgy kellett kitalálniuk, mi is legyen, hogy még nem voltak egészen tisztában azzal, mivel is állnak szemben.

Az orvos szomszédságában élők meg vannak rémülve. Attól tartanak, hogy az elmúlt egy hétben elkapták a fertőzést a doktortól.

Az amerikai járványügyi központ közölte, hogy a doktor a Kennedy reptéren átesett az ellenőrzésen, amelyen mindenkinek keresztül kell mennie, aki Guineából, Libériából vagy Sierra Leonéból érkezik az Egyesült Államokba.