rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Quino: "...aztán megint elrontunk mindent"


Világ

Quino: "...aztán megint elrontunk mindent"

Joaquín Salvador Lavado, közismert nevén Quino az első karikaturista, akit Asztúria hercegének díjával tüntetnek ki a “Kommunikáció és emberiesség” kategóriában. Ő alkotta a spanyolajkú világban legendás képregényfigurát, a Mafaldát ötven évvel ezelőtt. A 82 esztendős művész szemét zöldhályog fedi, látása megromlott, így ma már nem rajzolhat. Mafalda alakja azonban éppoly eleven, mint valaha.

Francisco Fuentes, euronews: – Örülök, hogy itt van velünk. Mit jelent önnek ez a kitüntetés, Asztúria hercegének díja? Milyen érzéssel tölti el az elismerés?

Quino: – Nagyon boldog vagyok. Mindig is nagy tisztelettel gondoltam erre a díjra, hiszen olyanok kapták meg, akiknek nagyra becsülöm a munkáját, és akiket személy szerint is tisztelek.

- Ön az első karikaturista, aki elnyeri ezt a kitüntetést.

- De remélem, nem az utolsó.

- Úgy érzi, hogy a karikaturisták, a humoros rajzok készítői megkapják az őket megillető elismerést?

- Úgy érzem, igen. Amióta Umberto Eco a szórakoztató irodalom részének nevezte a munkánkat, azóta sokat javult a megítélésünk.

- Hogy látja a képregény műfajának jövőjét?

- Hatalmas technológiai változásokon megy át a műfaj, és egyelőre nem tudni, hogy ezek hová vezetnek. Mint az e-könyv esetében. Eleinte attól tartottak, hogy az új technológia megöli a hagyományos, papírra nyomtatott könyveket. Aztán nem így történt. Nehéz megjósolni, mit hoz a jövő.

- Ön használna iPadet, tabletet, twittert és hasonlókat a rajzain manapság?

- Ennek az új korszaknak a hajnalán azzal szórakoztattam magam, hogy a munkáimban rendre használtam az új technológia szakkifejezéseit, általában angolul. Méghozzá úgy, hogy a képregényfiguráim igazából nem értették, hogy mit is mondanak. A technológia megváltoztatja az emberi kapcsolatokat. Ezek a változások máris furcsa akadályokat emelnek. Az embernek több ezer úgynevezett barátja lehet a közösségi médiában, miközben nincs egyetlen igazi barátja sem, akivel leülhetne beszélgetni. Ez nagyon furcsa.

- Beszélgessünk egy kicsit Mafaldáról, hiszen éppen ez a munkája az egyik oka annak, hogy most itt vagyunk Asztúriában. A képregénye éppen ötven éves lett, és ebből az alaklomból egy kiállítás járta körbe a világot. Az ön humora nagyon népszerű. Amikor először lerajzolta Mafaldát, gondolt arra, hogy ekkora sikere lesz?

- Nem. Nem gondoltam semmire. Amikor először jelentettem meg ezt a karaktert, a hatéves kislány figuráját, nem gondoltam arra, hogy ki is ő valójában. Nem dolgoztam eleget, mielőtt publikálni kezdtem, csak menet közben vetődött fel bennem a kérdés, hogyan adhatok folyamatosságot a karakternek. Eszembe jutott, hogy Mafalda kérdezzen olyasmiket a szüleitől, amire azok nem tudnak válaszolni. Például: miért van háború? Miért vannak szegények? Miért romboljuk a világot? Kiderült, hogy ettől Mafalda érdekelni kezdte az olvasókat.

- Miért nem öregedett a karakter? Mindig ugyanannyi idős maradt, ezzel átlépett a transzcendens időbe, és örök életű lett.

- Nem (nevet). Azt hiszem, egy nap az olvasók majd észreveszik, hogy a rajzaimon nem szerepel az új technológia, ami számomra teljesen ismeretlen, és akkor kiderül, hogy a figura nem a mi időnkből való. És akkor nem lesz érdekes többé.

- De Mafalda máig érvényes, és ebből úgy tűnik, hogy a világ vajmi keveset változott az utóbbi ötven év alatt.

- Nagyon keveset. Ez az emberi természet legnagyobb csapdája. Pontosan ugyanazokat a hibákat követjük el, mint régen, nem fejlődtünk semmiben, kivéve a technológiát.

- Miért ilyen a világ mindig?

- Azt hiszem, azért, mert az ideológia és a politikai érdekek helyét átvették a gazdasági érdekek. Manapság egyáltalán nincs olyan, hogy világnézet. Ez nagyon furcsa az én nemzedékemnek, a 68-asoknak. Nekünk az volt a jelszavunk, hogy “hatalmat a képzeletnek!” Olyan csodálatos volt, és semmi sem maradt belőle.

- Malfadáról az az olvasók egyik legjellemzőbb emléke, hogy nem szereti a levest. Azt olvastam, hogy ön a levest az argentin diktatúra metaforájaként használta. Ön hogyan élte át azokat az időket? A családjával Olaszországba menekült.

- Hát úgy éltünk, ahogy szinte az összes menekült honfitársunk: nagyon rosszul. Ijesztő élmény, ha az embernek el kell hagynia a szülőföldjét. Ha elveszíti a kapcsolatot a barátaival, a szeretteivel. A világ manapság tele van menekültekkel, kivándorlókkal. Nem kell sokat magyarázni, milyen élet ez.

- Hogy látja, milyen irányba tart Dél-Amerika mostanság?

- Figyelek, de nem nagyon értem, ami történik. Öt évvel ezelőttig nagyobb lelki nyugalommal néztem a dolgokat. Most borzasztóan kíváncsi lennék, hogy mit hoz a jövő.

- És Európa?

- Európa éppúgy foglalkoztat, mint Latin-Amerika.

- Ne feledjük, hogy ön ingázik Buenos Aires és Madrid között, tehát megfigyelőként igen előnyös helyzetben van.

- Európa kulturális értelemben olyan volt Latin-Amerikának, mint egy világítótorony. Ma viszont nem tudjuk, hogy mi lesz az Európai Unió sorsa. Szorosabbra fűzi az együttműködést? Vagy darabokra hullik? Vannak régiók, amelyek függetlenségre törekszenek, amit én nagyon komoly dolognak tartok. Személy szerint azt hiszem, hogy ilyen bizonytalan időkben inkább össze kellene fognunk, nem pedig különválnunk.

- Térjünk vissza Mafalda leveséhez. Ma mi volna az? Úgy értem, mi a fő gonosz ön szerint?

- Mafalda levese (nevet), manapság talán a terroristák, azoknak a terrorszervezetek a felemelkedése, amelyekkel a Nyugat nem tud mit kezdeni. A Nyugat sohasem ismert meg eléggé más kultúrákat, nem tanulta meg, hogyan dolgozza fel őket, hogyan lépjen kapcsolatba velük.

- Milyennek látja Quino világát?

- Rengeteget olvastam a Bibliát, hogy ötleteket merítsek belőle a képregényeimhez. Ugyanakkor nem vagyok vallásos, és sohasem vallásos átszellemültséggel olvastam. Azt hiszem, nemcsak az utóbbi két évszázadra jellemző, hogy ugyanazokat a hibákat követjük el újra és újra. Az emberi faj hajlamos arra, hogy tönkretegye, ami jól működik.

- Miben hisz?

- Az emberi szellemben. Még akkor is, ha vannak időszakok, amikor az emberiség visszafelé halad, mint például a nácizmus, a fasizmus idején. Aztán sikerül megint jó dolgokat tenni, aztán megint elrontunk mindent.

Pedro Almodóvar: "Nem gerjesztem szándékosan a vitákat"

Világ

Pedro Almodóvar: "Nem gerjesztem szándékosan a vitákat"