rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Brazília: a választási kampány finise


Brazília

Brazília: a választási kampány finise

A brazíliai elnökválasztási kampány a finiséhez érkezett. A vasárnapi, második forduló előtt három nappal a jelenlegi elnök némi előnyre tett szert. Dilma Rousseff Rio de Janeiróban és egy, az ország északi részén lévő autógyárban kampányolt.

- Kinek az érdeke a bankok szerepének csökkentése? Ez az ötlet csak azokat érdekli, akik szűklátókörűen látják Brazília valóságát vagy, akik előnyhöz akarják juttatni a magánszektort, illetve azokat a befektetőket, akik nem finanszírozzák a szociális programokat – mondta Dilma Rousseff.

Az október 5-i első fordulóból tovább jutott két jelölt közül a másik Aécio Neves. Ő az ország déli részén lévő szülővárosában próbálta szavazóit győzködni.

- Mindenki felelős a tetteiért, és az tény, hogy az elmúlt 12 év munkáspárti kormányzása alatt létrejött egy brigád, amely szisztematikusan fölépítette magát, mindezt a kormány támogatásával – mondta Aécio Neves.

Megfigyelők szerint azért izgalmas a második forduló, mert a közvélemény-kutatások szerint a két jelölt nagyjából fej-fej mellett haladt eddig. A 66 éves jelenlegi elnök mindenesetre teljes erőbedobással készül a szavazásra.