rendkívüli hír

Változások a Tour de France-on

Éppen ezt olvassa:

Változások a Tour de France-on

Betűméret Aa Aa

Párizsban ünnepélyes keretek között ismertették a jövő évi francia országúti kerékpáros körverseny útvonalát.

A 102. Tour de France jövőre július 4-én rajtol a hollandiai Utrechtből, majd a versenyzőknek
3344 kilométert kell megtenniük ahhoz, hogy – három héttel később, július 27-én – elérjék a párizsi célt a Champs Elysées-n.

A versenyen egyetlen egyéni időfutamot rendeznek, az első, utrechti etap mindössze 13,7 kilométer lesz. Az, hogy a résztvevők ennél kevesebb időfutam-kilométert tekerjenek a második világháború óta nem fordult elő.

Az idei versenyhez képest változás az is, hogy az egyes szakaszok dobogósait – 2008 óta először – 10, 6, illetve 4 bónusz-másodperccel jutalmazzák.

A 2015-ös Touron 21-ből 7 hegyi szakasz lesz, ami nem kedvez a sík terepet kedvelőknek.