rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az interneten tiltakoznak az internetadó ellen


Gazdaság

Az interneten tiltakoznak az internetadó ellen

Megadóztatná az internethasználatot a Fidesz. Az előrejesztés szerint az adó mértéke 150 forint lenne minden megkezdett gigabyte adatforgalom után. Az adófizetésnek felső korlátot szabnának és nem engednék, hogy a szolgáltatók az összeget áthárítsák az ügyfelekre. A gazdasági minisztérium szerint az új adó évi 20 milliárd forinttal járulna hozzá a költségvetéshez.

A szolgáltatók és civil szervezetek is tiltakoznak. A százezrek az internetadó ellen elnevezésű Facebook csoportot alig fél nap alatt több mint 121 ezren lájkolták. Vasárnap délutánra pedig tüntetést szerveznek.

Elemzők szerint a terv ráadásul veszélyezteti a kormány azon célját, hogy 2020-ra minden háztartásban legyen internet Magyarországon, méghozzá 30 megabit/ secundumos sávszélességgel.

A Magyar Telekom szerint az új adó alááshatja a fejlesztési terveiket. A szolgáltatókkal állítólag senki nem egyeztetett a javaslat beterjesztése előtt.

A piac sem reagált jól az internetadó tervére. A Magyar Telekom részvényei délben 2,9 százalékos mínuszban álltak, ami lehúzta a BUX-ot is.