rendkívüli hír

Tunézia: Négy év késéssel virágzást hoz-e az "arab tavasz"?

Éppen ezt olvassa:

Tunézia: Négy év késéssel virágzást hoz-e az "arab tavasz"?

Betűméret Aa Aa

Az “arab tavasz” után négy évvel az első szabad, demokratikus választásra készülnek Tunéziában.
Az észak-afrikai országban a november 23-án lesz az elnökválasztást, de előtte, október 26-án parlamenti választásokat is tartanak.

Rekordszámú, hetven jelentkező van az elnöki posztra, a politikai élet összes szereplője indulni akar.

Mások mellett a távozó államfő, a nemzetgyűlés elnöke, Ben Ali elnök megdöntött rezsimjének három egykori minisztere is benyújtotta pályázatát.

A lista még nem végleges, október 25-ig lehetőség van a fellebbezésre.

- A legtöbb tunéziai reméli, hogy akik megérdemlik, azok ott lesznek a listán vasárnap, ellentétben a 2011-es forgatókönyvvel – véli a politikai elemző. Az emberek úgy gondolják, megtalálják majd a listán a saját jelöltjüket, ezért nem várható fellebbezés – mondja Khaled Abid.

Az elnökjelöltséghez legalább 10 képviselő vagy legalább 10 választókörzetből 10 ezer tunéziai állampolgár támogatását kell megszerezni a pályázónak.

- Őszintén remélem, a mostani választások tiszták lesznek, nem úgy, mint a korábbiak – halljuk egy tuniszi férfitől. Bízom benne, hogy mindenki tanult az elmúlt évtizedek hibáiból. Bárki nyerjen, a tisztelet és az átláthatóság legyen mottója.

Ez a nő tudja kire fog szavazni, már meghozta a döntését. Hiszi, hogy a politikusok jelentősen javítanak az ország helyzetén és nem tűrik el a terrorizmust. Egy újra szerethető Tuniszt és Tunéziát akar.

- A Nida pártra és jelöltjeire fogok szavazni, abban a reményben, hogy segít az ország felemelkedésében. És nem hagyja magára a legszegényebbeket sem – mondja egy fővárosi lakos.

- A mérsékelten iszlamista en-Nahda párt a legszimpatikusabb, mert tisztességes. Hatalomban volt, de az év elején visszalépett, tudatosan kivonult a politikából. Rájuk szavazok – árulja el egy boltos.

Jelenleg egy ügyvezető kormány irányítja Tunéziát.

A kabinet szóvivője, Nidhal Ouerfelli szerint; – Az elmúlt három évben történtek fényében egyetlen lényegi különbség van most: a gazdaság előtérbe helyezése. A forradalom utáni időszakban elsősorban a társadalmi, politikai és alkotmányos kérdések voltak a fókuszban. A gazdasági szempontok háttérbe kerültek. Ezért is csúszott vissza Tunézia szinte összes mutatója ezen a téren. Nem lehet tovább odázni a gazdaság rendbetételét!

A forradalom utáni időszakban az észak-afrikai ország GDP-je jelentősen visszaesett. És az idei év második negyedében is csak két százalékkal bővült a bruttó hazai termék.

- Őszintén szólva, rendkívül drága az élet – méltatlankodik egy asszony. Szinte mindegy, hogy boltban vagy itt a piacon vásárolok, túl magasak az árak.

- A legtöbb tunéziai elégedetlen a magas megélhetési költségek miatt. De nem maradhatunk örökké pesszimisták! Bizakodva kell előre néznünk, és támogatnunk jelöltjeinket – halljuk egy helyi férfitől.

Szakértők szerint a vasárnapi parlamenti választásokon az en-Nahda győzelme várható, jóllehet 2014 elején a kialakuló belpolitikai válság miatt távozniuk kellett a hatalomból.

Az Euronews helyszíni tudósítója szerint: lassan évvel a forradalom után az emberek többsége még mindig kínlódik, jövedelme nem elegendő szükségletei kielégítésére. Sokan csalódtak a politikusokban a be nem váltott szép ígéretek miatt. Türelmük lassan elfogy.