Eklektikus dizájn. Ez a legkevesebb, amit elmondhatunk a munkájáról. Űrsikló, gyümölcsfacsaró – és ez az épület, amelyben ma vendégek vagyunk. Ismerjük a nevét, de sokkal kevésbé magát az embert, aki e név mögött rejtőzik. Mindjárt több is kiderül róla: Philippe Strackkal találkozunk.
- Philippe Starck 1949-ben született Párizsban
- A nyolcvanas években lett világhírű dizájner
- Rendkívül sokoldalú alkotó: tervezett fogkefét, épületbelsőket és űrsiklót is
- Az általa tervezett Louis Ghost a világ legnépszerűbb dizájner karosszéke
- Műveit több európai és amerikai múzeumban is kiállították
Isabelle Kumar, euronews: – Már hosszú évtizedek óta tervez mindenfélét, mégis úgy tűnik, mintha sohasem fogyna ki az ötletekből. Így van?
Philippe Strack: – Nézze, gondolkodhat erről úgy, mint sok különféle dolog keverékéről, de alapvetően ez egy mentális betegség. Egy mentális betegség, amelyik – ahogy egyre többet tudunk az agyunk elektromos ábrázolásából – a szinapszisok kapcsolódásából ered. Úgyhogy tényleg egyfolytában jönnek az ötletek. Persze az ok megváltozott. Fiatalon az ember ki akarja próbálni magát, ki akarja fejezni magát. Én már túl vagyok ezeken, és nem vagyok fiatal. Mégis csinálom tovább. Azt hiszem, csak azzal igazolhatjuk a létezésünket, ha szolgálunk.
- Ön kit szolgál pontosan?
- A közösségemet. Tudja, végső soron mindenki a saját törzsét képviseli. Nincs szükség arra, hogy valaki más legyünk. Csináld önmagadért, a feleségedért, az édesanyádért, a barátaidért, és ezen az úton eljutsz az igazsághoz, a becsülethez. Ez éppen ellentéte a marketingnek, és éppen az az, ami működik. A szomszédos törzsnek is megvan a maga dizájnere. Szóval ne próbálj valaki más dizájnere lenni.
- Egyszer azt mondta, hogy az álmaiból merít ihletet. Ez hogyan működik?
- Autista vagyok, szerencsére csak egy kicsit, de nyilvánvalóan autista, vagyis…
- Honnan tudja?
- Tudja, aki nem beszél senkivel, nem találkozik senkivel, aki nem néz tévét, aki nem érti, amit mások magyaráznak neki, aki szívesebben van egyedül, mint mások társaságában, az végül elkezdi érteni bizonyos dolgok működését. És ez az autizmus lehetővé teszi nekem, hogy szinte teljesen magamban élhessek. Nem kapok információkat a külvilágból. Ami engem érdekel, ha fogalmazhatok így… mélységesen kíváncsi vagyok az emberre, és szeretem az embert, azt, aki mi vagyunk.
- De ha mindenkitől különbözik, akkor honnan tudja, kik vagyunk?
- Vagyunk, akik vagyunk. Ez nagyon egyszerű. Mindenki képes megérteni bizonyos dolgokat. Ön is. Ha ránézek a hangtechnikusra, akkor én is megértek más dolgokat. Végül is van egy csomó jel, apró, tudat alatti jelek, amelyeket a társadalom bocsát ki, mi pedig megértünk. Ebben a munkában, az enyémben az az érdekes, hogy sohasem ugyanúgy gondolkodunk. Itt nem egyszerűen azt ismételgeti az ember, amit társaságban hall, vacsorákon, vagy koktélpartikon.
- Milyen akadályokat kellett legyőznie a pályafutása során, mire eljutott idáig?
- Nincsenek akadályok. A dolgok apránként történnek meg. Elkezdtem rajzolgatni az iskolában, az órán, erre a tanár kiküldött a teremből, mert nem figyeltem oda. Sohasem tettem le a vizsgát, mert képtelen voltam megérteni, hogy miről van szó. Aztán egyszer a professzor meglátta, amit rajzoltam… és akkor életemben először üzletet kötöttem. Én odaadtam nekik a rajzaimat, ők meg békén hagytak. Szóval akkor kezdtem el a rajzaimból meg a dizájnjaimból élni, lehettem vagy ötéves! És lassanként csináltam valamit egy barátomnak, a falumnak, aztán később a hazámnak. Aztán valaki a világ másik felén azt mondta, az a kis francia srác nem is ügyetlen… és utána már csak dolgoztam és dolgoztam és dolgoztam. Ezért annyira fontos a becsületesség. Ha csinálsz valamit, ami nem jó, az rögtön kiderül. A becsületesség, befektetés az emberekbe, befektetés a kreativitásba, a folyamatos munka önmagadon, másokon, strukturális ismeretek – erre van szükség. Akadályok nincsenek. Hadd mondjak valamit. Csinálhatsz akármit, akárhol. Voltak emberek a koncentrációs táborokban, Dachauban és Treblinkában, akik krumpliból készítettek rádiót, akik meg tudtak menekülni. Még ha a gödör legmélyén vagy is, még ha a bánya legmélyén is, és a fejedre estél, akkor is van lehetőséged a túlélésre. Akármilyen helyzetbe kerülsz, mindig tehetsz valamit. Ez a legszebb az egészben, ez a legizgalmasabb. Ha minden könnyű volna, minek csinálnánk? Inkább az ágyban maradnánk, mert az is könnyű.
- Visszatérnék valamire, amit korábban mondott. Hogy ön nem része a mainstreamnek. De a dizájnerek között mégis ön a legnagyobb híresség. Bosszantja ez a címke, vagy elfogadja?
- Ne keverjük össze az emberről kialakult képet a magánélettel. Ami a nyilvánosságot illet… a médiának celebekre van szüksége, akikről sztorizhat. De ez nem jelenti azt, hogy akiről szó van, az tényleg celeb. Ha megnézi az újságokat, alig fog fotót találni a feleségemről meg rólam. Esetleg láthat a tévében. És ha a műsor, mint ahogy például az ön műsora is, komolyabb, akkor beszélgethetünk komolyabb dolgokról is. Ettől eltekintve egyáltalán nem vagyunk celebek. A feleségem és én úgy élünk, mint a remeték. Ez talán furcsán hangzik. Mondjuk inkább, hogy szerzetesek. Luxuskörülmények között, de akkor is szerzetesek! Nehezen találna valakit, aki kevésbé celeb, mint mi.
- Sokan ellentmondásos figurának tartják. Egyfelől sokat beszél a környezetről, ugyanakkor a leggyakrabban műanyagot használ. Megmagyarázná, hogy miért?
- Ha van valaki, aki nem ellentmondásos, akkor az én vagyok! Műanyagot használni sokkal környezetbarátabb dolog, mint például fákat kivágni, vagy teheneket leölni. Hát így, így csinálom, így gondolkodom erről. Mindig is a műanyagok használata mellett voltam, és ma már bioplasztikot használunk, ami lebomlik. Teljesen következetes dolog szintetikus anyagokkal dolgozni a természet védelme érdekében. Óvatosan kell bánni az elhamarkodott és felületes véleményekkel, a divatos véleményekkel.
- Szokott-e gondolni a termékei okozta lehetséges környezeti és társadalmi károkra?
- Hát persze! Éppen ezért próbáltuk meg bedobni például a bérelhető bútor koncepcióját. De kiderült, hogy az ötlet nem működik. Az emberek nem csinálták. Senki sem hozta vissza a bútort. Ezért dolgozom évek óta azon, hogy hogyan léphetünk át a műanyagok utáni korszakba. Mi történik, ha elfogy a kőolaj, és egyszerűen nem lesz több műanyag? A műanyag fontos! A világ 80 százaléka szegény, és hatalmas szüksége van műanyagra. Például venni egy egyszerű lavórt egy afrikai piacon. Nem a tárgy az, ami önmagában szennyező. A vásárlás a szennyezés! A környezetvédelem ott kezdődik, hogy megkérdezem magamtól: vajon tényleg szükségem van rá? Ez mindenkire vonatkozik. Rám is. Mindenkire.
- Beszéljünk arról az épületről, ahol most vagyunk. Ennek a csodaszép háznak hosszú története van. Elégedett, amikor körbesétál?
- Hogy elégedett vagyok-e? Ahhoz előbb tudnom kell, hogy elértem-e a célomat. Megszállottan követem ezt a célt már több mint 30 éve. Ha egy mai átlagos házat veszünk, az ember nem kap valami sokat a pénzéért. Megpróbáltam csökkenteni a kockázatokat. Minden épületet 35 különböző módon lehet alkalmazni. Több energiát termel, mint amennyit felhasznál. Építészetileg teljesen semleges, azért, hogy a lakók a maguk képére formálhassák. Ezzel a kész házzal szívességet akartam tenni az embereknek. Még nem értem el minden célomat, de ez az épület már elérhető áron állítható elő. Tömeggyártás esetén annyiba kerülne, mint egy autó.
- Mennyibe kerülne? Öt hálószoba, egy csodálatos nappali…
- Ez a ház azért ilyen nagy, mert öt gyerekem van, és nem mindenkinek van öt gyereke. A ház nagyjából 300 négyzetméter, az ára körülbelül 2000 euró négyzetméterenként. Egy ilyen minőségű épületért nagyon jó ár.
- Tehát a kész épület 600 ezer euró.
- Igen, ez tisztességes ár. Nincsenek benne hamis ígéretek, ez nem a reklámról szól. Senki sem állítja, hogy ez a legolcsóbb ház a világon. Az nem volna igaz. Nem is lehetne még olcsóbb, mert akkor nem volna elég tartós. Márpedig a tartósság, az örökölhetőség, hogy a nemzedékek átadhatják egymásnak, elég ritka fogalmak lettek. Inkább a nagyszüleink szavai. Az örökség szó manapság szinte avantgárd.
- Ön együtt dolgozott ezen az épületen Rikóval. De voltak más híres partnerei is. A leghíresebb köztük Steve Jobs, akinek a yachtján dolgozott. Hogy jött ez a munka? És milyen volt, hogy sikerült?
- Nem szívesen beszélek erről, mert ez egy privát megbízás volt, és Steve Jobs mindig is vigyázott a magánszférájára. Nem szeretnék belemenni a részletekbe. Amit elmondhatok: úgy döntött, hogy akar egy hajót. Eleinte egyáltalán nem akart, de aztán meggondolta magát. Végül is megérdemelte, nagyon keményen dolgozott. Az egész világon keresett valakit, aki osztja a filozófiáját, és a végén természetesen csakis engem találhatott meg. Én terveztem a yachtját. Persze később azt mondta, hogy ő maga tervezte, de hát ez jellemző rá, ahogy eltorzította a valóságot. Másfél, két óra alatt megrajzoltam a yachtot, és megmutattam neki a modellt. Azt mondta, ilyesmiről még csak nem is álmodott. Aztán hét éven keresztül hozzá sem nyúltunk, de Steve-vel megbeszéltünk minden apró részletet. Nagyon, nagyon megerőltető munka volt, mert Steve iszonyatosan igényes ember volt. Mondhatnám, az igényesség istene, a hajthatatlanságé, a perfekcionizmusé. És én voltam a császár. Színtiszta filozófia volt.
- Kérem, kommentálja a következő idézetet, ön azt mondta: “Sohasem lesz még egy ilyen minőségű yacht, mert nem lesz még egyszer két ilyen őrült, aki együtt dolgozik egy ilyen projekten.”
- Így igaz! Ez lehetetlen. Senki sem fogja utánunk csinálni. Ez két ember agyviharzása volt. Volt egy víziónk, kísérleteztünk, valami egészen újat kerestünk. Szinte tagadtuk a fizikai valóságot, mégis sikerrel jártunk. Abszolút képtelenség egy 80 méter hosszú yachtot építeni. Nem hinném, hogy létezik még két ember, aki ennyire ügyel minden apró részletre, és közben ugyanazt a filozófiát vallja. Nem talál senkit, aki ennyi szellemi energiát és ennyi időt fektetne egy ilyen vállalkozásba. Ilyen biztosan nem lesz még egyszer ilyen őrült projekt.
- Beszéljünk a Virgin Galacticról, egy másik projektről, amelyben részt vett. Jegye van az első űrkirándulások egyikére. Hogyan képzeli ezt az utazást az ismeretlenbe?
- A Virgin Galactic-nál egyfajta templomőr voltam. Templomőr, mármint filozófiai értelemben – elnézést, hogy ismétlem magamat. Sokan azt mondták, hogy ez a gazdagok játékszere. Előbb egy Rolls Royce, aztán a yacht, egy magánrepülőgép, végül az űrutazásra költjük a pénzünket. Igen – és nem. Manapság a hadsereg fedezi fel és hódítja meg a világűrt, nem pedig mi. Nekem pedig semmi kedvem a jövőmet, az utódaim jövőjét a katonákra bízni. A világűrt privatizálni, demokratizálni, csökkenteni az árakat: fontos lépés. Nem az út vége, de jó lépés, jó irányba.
- Mit gondol személy szerint az űrutazásról?
- Van egy kis problémám. Amióta elkezdtem dolgozni a Virginnek, klausztrofóbiás lettem. És gondban vagyok a centrifugális erőkkel is. Nem tudom, hogy végül csakugyan képes leszek-e elutazni a világűrbe, mert ezek a dolgok sehogy sem illenek össze.
- Ön volt ennek a vállalkozásnak a művészeti igazgatója. Ön tervezte az űrruhákat. De azt olvastam, hogy szeretné, ha az emberek kezdetben meztelenül utaznának a világűrbe. Így van?
- Nem, az csak vicc volt. Csak úgy mondtam valamikor, már nem is emlékszem pontosan. De valóban rám vall ez a fajta humor, egy ilyen poén… De, most mégiscsak beugrott. Tényleg ezt mondtam. Azt mondtam, hogy az űrturistákon csak valami minimális ruha legyen, hogy mindent testközelből érezhessenek. Van egy szabály: minél több az anyag, annál kevesebb benne az ember. És most itt van ez az utazás, amely teljesen egyedülálló. Nem lenne szabad, hogy bármi megzavarja az élményt. Nem lenne szabad, hogy szorítson a farmernadrág öve. Olyan közel kell kerülnünk az álmunkhoz, amennyire csak lehetséges. Ezért tetszene, ha az űrturisták meztelenek lennének. Az űrruha minimalista lesz, hogy ne zavarhassa meg az álmot.
- Melyik kreációjára a legbüszkébb?
- Az életemre. Az életemre és a munkámra. Ez egy paradoxon. Nem vagyok büszke magamra mint emberre, állandóan szégyent érzek valami miatt, sohasem tartom magamat annyira jónak, mint amennyire jó szeretnék lenni. Közben megöregedtem. Legfeljebb 15 évem lehet hátra az életből. 15 év múlva elégethetnek, és a hamvaimmal kiírhatják, hogy tisztességes ember voltam.