rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Lázba tudja-e hozni a tabletpiacot az Apple az iPad Air 2-vel?


Sci-tech

Lázba tudja-e hozni a tabletpiacot az Apple az iPad Air 2-vel?

Az Apple nemrégiben mutatta be az iPad Air 2-t, amely tartalmaz néhány olyan újdonságot, mint az ujjlenyomat-azonosító érzékelő, 6,1 mm-es vastagságával pedig látványosan karcsúbb, mint a 7,5 mm-es iPad Air. Az új retina kijelző teljes egészében laminált, és tükröződésgátló bevonatot kapott. Az iPad Air 2-be második generációs 64 bites architektúrájú chipet szereltek. 400 euró körül lesz az ára. Ezzel együtt az Apple-nek meg kell küzdenie azért, hogy olyan lelkesedést tudjon kelteni, mint az előző években, a piacot ugyanis mára elözönlötték az érintőképernyős eszközök. A Gartner szerint idén csak 11 százalékkal nő a tabletvásárlók száma, a tavalyi 55 százalékos növekedéssel szemben.

Vajon mi állhat ennek a fordulatnak a hátterében? Az Euronews felkereste Milánóban Paolo Ottolinát, az egyik legtekintélyesebb napilap, a Corriere della Sera technológiai szakértőjét, újságíróját.

- Azt mondják, válságban van a tabletpiac. Osztja ezt a véleményt?

- Talán még emlékszünk arra, amikor néhány éve megjelent az első iPad, Steve Jobs azt mondta, hogy beléptünk a pc utáni korszakba, valószínűleg hamarosan eltűnnek a személyi számítógépek az életünkből, és valami más lesz helyettük. A múlt évben azonban még az Apple is azt látta, hogy az eladási mutatók az egyre több és kisebb modell ellenére megfordultak. Feltehetően azért, mert többek közt az üzleti felhasználók felismerték, hogy bár a táblagép nagyon kényelmes böngészésre, rövid e-mailek megírására, filmnézésre vagy zenehallgatásra, arra azonban már kevésbé, hogy hosszú szövegeket írjunk, vagy más szokásos irodai munkát végezzünk rajta. Ezért történhetett az, hogy tavaly kevesebb hagyományos tabletet értékesítettek, míg a jó öreg pc jobban szerepelt, annak ellenére, hogy a táblagépek közben változtak.

Itt van például egy tablet. Ha csatlakoztatunk hozzá egy eszközt, akkor máris egy kis laptopot kapunk, amelynek segítségével akár prezentációt is tarthatunk.

- Az ilyen hibrid készülékek mára eléggé elterjedtek. Mit gondol, ez a jövő?

- Ez az egyik lehetséges út. Azt gondolom, hogy egyrészt lesznek új generációs tabletek, amelyek az iPaddel születtek. Ezeket az alapvetően érintő képernyős eszközöket otthon használjuk majd. Másrészt lesznek olyan készülékek, amelyeknek otthon és az irodában is hasznukat tudjuk venni.

- Az okostelefonok egyre nagyobbak, vajon versenyezni akarnak a tabletekkel?

- Határozottan ez a helyzet. Ugyanis egy ilyen okostelefon, amely 5,7 inch átmérőjű, már majdnem egy 6 inches képernyőt jelent. Nagyon hasonló célokra használjuk, mint egy kisebb, mondjuk, 7 inches táblagépet, amely egyébként felélesztette a tabletpiacot. Az emberek pedig – részben a gazdasági válság miatt – szívesebben vesznek két különböző készülék helyett egy olyat, ami okostelefon is, meg valamennyire egy kis táblagép is.

Az iPAd Air 2 eladási mutatói alapján hamarosan kiderül, hogy a vásárlók még mindig szeretik-e a tableteket, vagy már más eszközök iránt érdeklődnek.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Zöldítés Londonban - búcsú a piros telefonfülkéktől

Sci-tech

Zöldítés Londonban - búcsú a piros telefonfülkéktől