NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Teljesen újjáépítik Szaúd-Arábia szülőhelyét, Addiriját

Teljesen újjáépítik Szaúd-Arábia szülőhelyét, Addiriját
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Addirija a gazdag szaúd-arábiai történelem szimbóluma. Most újjáépítik és felújítják, hogy ne csak múltja, de a jövője is fényes legyen.

Addirija volt az első szaúdi állam fővárosa. A Szaúd-ház alapítója, Mohamed ibn Szaúd, a város uralkodója 1744-ben itt egyesítette erőit Muhammad ibn Abd-al-Wahhab vallási vezetővel.

Ezzel létrejött a politikai irányítás és az iszlám vallás egyesítése. Addirijából pedig a hatalom és a tudás központja vált.

1818-ban aztán az ottomán seregek megostromolták a várost, amelynek vezetői elmenekültek, és nem messze innen, Rijád néven új fővárost alapítottak. Szaúd-Arábia története fordulatot vett.

A régi főváros egészen 2000-ig elhagyatott maradt, az Ar-rijád Fejlesztési Hatóság ekkor kezdte el a terület helyreállítását.

- Az addirijai fejlesztési programban ambíciózus célokat tűztünk ki. Minden az épületek állapotának felmérésével, kiértékelésével és a régészeti leletek feltárásával kezdődött. Az épületeket történelmi értékük, szerkezeti állapotuk és funkciójuk szerint osztottuk kategóriákba. Néhány épületet közülük újra felépítünk szinte a semmiből, de van közöttük jópár olyan is, amelynek állapotát szinte megőrizzük a történelmi értékük szerint. És egyes épületeket eredeti funkciójuknak megfelelően kezdünk majd használni – nyilatkozta Abdullah Hamed Arrukban, a hatóság városi fejlesztésekért felelős igazgatója.

Néhány épület már el is készült. Ilyen például a történelmi Duvaira mecset. Itt, a régi mecset területén valóban érzékelni lehet a finom egyensúlyozást. A régi, hagyományos módszerekkel építik teljesen újjá az épületet. Az új falak is vályogból készültek, sár és szalma felhasználásával, akárcsak sok-sok évvel ezelőtt az eredetije.

A hagyományos építőanyagokat is a helyszínen készítik régen elfeledett módszerekkel. Mindent újra megtanultak.

- Sárral dolgozni, az egy különleges munka, egyáltalán nem szokványos. Könyvekből gyűjtögettünk információkat róla, de muszáj volt szakértők tanácsát is kikérni. Sokat tanulunk tőlük. De most már akár vakon, csukott szemmel is meg tudják csinálni a mi munkatársaink is, annyira értenek hozzá – mondta Ahmed Abdul Hamid vezető mérnök.

A vályogvetés az összetevők kikeverésével kezdődik. Csak földet, szalmát és vizet használnak. A sarat azután a szabadban erjesztik.

Ez a folyamat kritikus része, itt dől el, hogy sikerült-e megfelelően összesűríteni a téglát, hogy lehet-e belőle valódi építőanyag.

Addirijah legfontosabb és legismertebb része At-Trajaf, amely 2010-ben felkerült az UNESCO világörökségi listájára is.

Itt van a Szalva palota, a királyok egykori lakhelye, ebből irányították a Szaúd-ház vezetői az első szaúdi államot.

Az itteni, kiterjedt régészeti ásatások során előkerült leleteken keresztül kaptak képet Addirija felemelkedéséről és bukásáról.

A felújítások végeztével At-Trajafból szabadtéri múzeum lesz.

A völgyben több teljesen újjátervezett vagy újonnan felhúzott épület is van, közöttük egy látogatóközpont.

A régi és az új városrészt gyalogoshíd köti majd össze.

A parkosítás során rengeteg zöld területet alkottak, ezeket a rijádiak már birtokba is vették.

HIRDETÉS

- Mindig is büszke leszek arra, hogy a legelsők között kezdtem idejárni. És nagyon büszke vagyok az örökségünkre is. Gyermekeink itt sokat tanulhatnak történelmünkről a régmúlttól egészen mostanáig – magyarázta az egyik látogató, Ibrahim.

Abban is lehet reménykedni, hogy egyszer majd külföldi turistáknak is kedvelt uticéljuk lesz Addirija.

- Innen kiindulva meg lehet érteni a szaúd-arábiaiak hagyományait, az életmódjukat, a kultúrájukat. Nagyon fontos, hogy megértsünk egy országot. Szóval az itteni munkálatokat nagyon jelentősnek tartom – mondta egy kínai turista, Fu Li-hua.

Amikor a területet két év múlva teljesen megnyitják, az idelátogatók egy hídon keresztül juthatnak el a Szalva palotába, útjuk Szaúd-Arábia szülőhelye fölött vezet majd.

További részletek:
www.arriyadh.com
www.unesco.org

HIRDETÉS
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kényeztetés Lankaranban: zen wellness-kezelésekkel és teával

Esőerdők és legendás vendégszeretet a felhőkarcolók árnyékában

Şanlıurfa: a szent halastótól a kőhegyekig