NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Sértetlenül úszták meg az űreszközök a Mars mellett elhúzó üstököst

Sértetlenül úszták meg az űreszközök a Mars mellett elhúzó üstököst
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Elrepült a Mars mellett a Siding Spring üstökös: valamennyi marskutató jármű sértetlen, az értékes felvételek és mérési eredmények hamarosan megérkeznek a Földre.

Vasárnap éjszaka egy Naprendszeren kívülről érkezett üstökös rendkívül közel haladt el a Mars mellett. A csillagászok és az űrügynökségek nagy érdeklődéssel követték az eseményt.

Erre több okuk is akadt, az első, hogy korábban volt olyan félelem, hogy az üstökös összeütközik a Marssal. A számítások ezt azonban egy idő után kizárták. A másik kérdés az volt, hogy a Mars körül keringő öt űrjárműt nem fenyegeti-e veszély, például nem kerülnek-e bele az üstökös mögötti porfelhőbe. A modellek azonban megmutatták, hogy épp csak a porfelhő legvége éri a Marsot, és erre az időszakra a veszélyeztetett szondák fedezékbe húzódhatnak a Mars mögött.

Az emberiség csak periodikusan visszatérő üstökösöket tudott eddig úgy-ahogy megvizsgálni, a Siding Spring viszont nem ilyen, az Oort-felhőből érkezett. Ezért a tanulmányozása komoly lehetőség. Ugyanakkor a Marson lévő egységeket nem üstökösök megfigyelésére tervezték, tehát nem volt egyértelmű, milyen adatokat tudnak kinyerni ebből a véletlen eseményből úgy, hogy az űreszközöknek ráadásul fedezékbe is kell húzódniuk egy időre.

Az akció sikeresen lezajlott, a földi távcsöveken remek képek készültek az üstökösről, az űreszközökben nem esett kár – az adatok letöltése pedig megkezdődött.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Műszaki probléma miatt elhalasztották egy Szojuz űrhajó indítását

Kína nem aprózza el – ha egyszer űrverseny, akkor az egész Föld-Hold térséget ellenőrizné

Görögország csatlakozott az "Artemisz-megállapodáshoz"