rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Boldoggá avatták VI. Pál pápát


Vatikán

Boldoggá avatták VI. Pál pápát

Ferenc pápa boldoggá avatta VI. Pál pápát a vatikáni Szent Péter téren. A szertartás a kéthetes zsinat egyik utolsó eseménye volt, amit a helyszínen több ezer ember nézett végig.

A vasárnapi ceremónián Ferenc mellett elődje, XVI. Benedek is részt vett.

VI. Pál idén a harmadik boldoggá avatott korábbi egyházfő XXIII. János és II. János Pál után. Ezzel az aktussal mindhárom egykori pápa előtt megnyílt a szentté avatás esélye is.

VI. Pál pápa 1963 és 1978 között irányította a katolikus egyházat. Pápasága alatt következetesen kiállt a békéért és a vallások közötti párbeszédért. Sokan bírálták 1968-as születésszabályozó enciklikája miatt, melyben megtiltotta a fogamzásgátlást.