rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Harci repülőket szereztek az Iszlám Állam nevű szervezet harcosai


Szíria

Harci repülőket szereztek az Iszlám Állam nevű szervezet harcosai

Iraki pilóták tanítják repülni az Iszlám Állam nevű szervezet harcosait Szíriában. Az erről készült amatőr videót egyik hírügynökség sem tudta még ellenőrizni, de valószínűsítik, hogy eredeti.

Az Aleppótól néhány kilométerre lévő al-Dzsarra katonai repülőteret nemrég vonták ellenőrzésük alá a szunniták.

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű civil szervezet szerint a szíriai hadseregtől rabolt három géppel már repültek is a bázis fölött.

Az Iszlám Állam nevű szervezet még mindig jelentős területet tart ellenőrzése alatt Szíriában és Irakban. Az utóbbihoz tartozó Anbár kormányzóság kétharmada szunnita kézben van.

Kobaniban azonban jelentős veszteségek érték a szélsőséges erőket. A kurd Népvédelmi Egységek szerint napokon belül felszabadul a város.

Néhány napja a Pentagon jelezte, hogy felkészültek Kobani elestére, azóta viszont fordult a kocka. A kurd csapatok és a koalíciós erők visszaszorították az Iszlám Állam nevű szervezet fegyvereseit a városban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Halálos hóviharok a Himaláján