Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Élet a bentlakásos iskolákban

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Élet a bentlakásos iskolákban

A legtöbb szülő számára komoly fejfáját okoz, hogy beirathatja-e a gyerekét egy bentlakásos iskolába. Ennek jártunk utána és igyekeztünk többet megtudni róla. Először nézzük meg az egyik svájci elit iskolát, ahol a jövő vezetőit képzik. Nézzük meg, hogy ők hogyan csinálják.

Az Aiglon Kollégium egyedül álló a maga nemében. 60 országból érkeznek ide a gyerekek 9-től 18 éves korig. Ez a világon az egyik legdrágább bentlakásos iskola, az éves tandíj 80 ezer euro, átszámítva 25 millió forint.
Ezért aztán a szülők is sokat várnak tőle. Öt, maximum tíz tanuló van egy csoportban és nem ritka, hogy az órákat valahol terepen tartják, ahogy például a biológia órát is.

- Nagy előnye az iskolának, hogy a városoktól távol, vidéken van, az Alpok kellős közepén. Itt a természet jobban elérhető, vagyis például a biológia órákat sokkal gyakorlatiasabbra tudjuk alakítani, amit a gyerekek is szeretnek – mondta Jennifer Cogbill, Biológia tanár.

Az általános ismereteket adó tárgyak, mint az idegen nyelv, a történelem, a fizika mellett olyanok is vannak, mint az űrkutatás.

Az iskola nagy hangsúlyt fektet a fegyelemre. Az oktatók egyben a felügyelők szerepét is betöltik, és a nap bármelyik szakában a gyerekek segítségére vannak.

- Ahogy korábban már mondtam, nagyon sok tanulóval találkoztam aki nem viselte az egyenruhát. Az intézmény egyenruhája mégegyszer az ing és a zakó. Mindegy, hogy hideg vagy meleg van. Ez kötelező – Thomas Krüger, felügyelő, matematika tanár.

A diákoknak is van képviseletük, a prefektus – ahogy például a Szaud-Arábiából érkezett Talal is. A címnek vannak előnyei, például egy ágyas szobában lakhatnak, de ezért elvárják tőlük, hogy a nap minden pillanatában felügyeljék a diákokat, hogy megcsinálják a házi feladataikat és például mossanak fogat.

- Mondhatjuk, hogy ez így túl szigorú, ja az, de én hiszek a szigorban.
Végül is azért vagyunk itt, hogy a diákok jól haladjanak. Akár az órákon, akár azon kívül is. Viseljék az egyenruhát, egyenek rendesen és finomakat, tanuljanak, és ne csak szórakozzanak. Végülis a mi munkák annyira nem is nehéz, hiszen ide csak remek tanulók járnak.

A drága tandíj ellenére az itt tanulók 10 százaléka egyáltalán nem gazdag családból származik, köszönhetően az iskola ösztöndíj rendszerének, amely esélyt ad a kimagaslóan jó képességű gyerekeknek is.

- Azt gondolom az ösztöndíjasaink ösztönzően hatnak a többi diák számára, akiket a tehetős szüleik be tudtak ide iratni. Nem ritkán éppen az ösztöndíjasaink emelik az osztályok színvonalát és lesznek példaképek a többiek számára – mondta Richard McDonald, igazgató.

Aki az Aiglon Kollégiumban jelentkezik, nem kell attól tartania, hogy csak az iskolapadban fog ülni. Az iskola rendszeresen viszi a tanulóat kanyoningozni, hegyet mászni, síelni.
Természetesen tanulhatnak festészetet, zenét, színjátszást és a legkülönbfélébb sportokat is kipróbálhatják Az Aigon Kollégiumban a holisztikus szemléletet támogatják, a test és lélek egyensúlyát.

- A diákjaink kellően motiváltak és sikeresek akarnak lenni, nem elsősorban anyagi értelemben. Boldogok szeretnének lenni és közülük sokan felelősséget éreznek a társadalom többi tagja iránt is. – mondta Claire Tierney magyar tanár.

A legtöbb bentlakásos iskolában az oktatás mellett a hitéletre, a lelki életre is különös hangsúlyt fektetnek. Elmentük Indiába, megnézni, hogy ott ez hogyan működik.

- Karen Madannak hívnak, 13 éves vagyok.

Az olyan gyerekeknek, kamaszoknak, amilyen Karen is, nincs könnyű dolguk. Indiában rengeteg ember él a világtól távol. Ezért nagyon sok szülőnek, aki taníttatni szeretné a gyerekét nincs más választása, mint beiratni egy bentlakásos iskolába.

Karen ázsia egyik legrégebbi bentlakásos fiú iskolájába, a Bisop Cotton School-ba jár Shimla-ba. Az iskola most 155 éves. Az éves tandíj 4 ezer euro, nagyjából 1.2 millió forint. A legtöbb indiai család számára ez elérhetetlen.
A Bishop Cotton School egy felmérés szerint a legszinvonalasabb fiúiskola Indiában.
– Fél hatkor kelünk, akkor még azért álmos vagyok, beágyazok, ami kötelező és megiszom a reggeli teámat – mondja Karen.- Kapunk teát, kétszersültet, aztán jön a névsor olvasás és egy kis játék. A reggeli után 8:45-kor kezdődik az iskola és 2:15-ig tart. Az eslő 2-3 hónapban elég magányosnak éreztem magam, de aztán lettek barátaim, ma már olyanok, mintha egy család lennénk, ha honvágyam van átmegyek hozzájuk és beszélgetünk.
- A legtöbb fiúnak hiányzik az otthona, segíteni kell nekik, ezért gyakran úgy beszélünk, viselkedünk velük, mintha az anyukájuk lennénk, hogy ne érezzék magukat egyedül. Nem csak a tanulásban segítünk nekik, hanem az élet más dolgaiban is – mondta Sapna Sharma, nevelő.

- Néha elengednek minket és ilyenkor elmegyünk egyet sétálni a város fő utcájára a Mall Roadra, ott vásárolhatunk, beülhetünk egy moziba, vagy eszünk valamit – monta Karen. Az iskola sok egyéb mellett éretté tesz minket, az okatás is nagyon jó, de sokkal fontosabb, hogy az ilyen bentlakásos iskolák felkészítik az embert a való életre.

- A bentlakásos iskolákban rengeteg olyan dolgot megkapnak, megtanulhatnak a gyerekek, amit egy sima iskolában nem. A szüleid nincsenek veled, el kell viselned olyan társakat, akiket nem szeretsz, el kell fogadnod a magányt. Összességeben rengeteg olyan hatás ér, ami tájékozottabbá, felkészültebbé és bölcsebbé tesz, mire befejezed az iskolát – mondta Roy C. Robinson, igazgató.

- Sokat gondolok a családomra, a napra amin túl vagyok és készülök a következőre – mondta Karen.

És hogyan működik egy olyan iskola, ahol vannak bentlakók is? Jó példa erre ez az iskola Balin, amelyet 2012-ben a legzöldebb iskolának járó díjjal ismertek el.

A Green School Balin egy olyan iskola, ahol a jövő generációjának ZÖLD vezetőit oktatják. Évente körülbelül 400-an érkeznek ide Baliról és a világ számos pontjáról. Az óvoddás kortól a középiskoláig sokféle oktatás van itt. Akik nagyon messziről érkeznek élhetnek itt úgy, mint egy bantlakásos iskolában. Ahogy ennek a 12 tanulónak az egyike ez a kanadai fiú.

- Minden olyan mint az épület, nagyon sok minden van bambuszból, de például a tábla az egy autó ablaka volt korábban, szóval minden valahogy környezetbarát.

A külföldi diákok évente kilenc hónapot töltenek itt, néha picit többet. A Green School bentlakásos programjának célja, hogy az itt végzett diákok felelőssek legyenek a környezetükért, ezt a felelősséget és szemléletet pedig képviseljék és átadják a közösségnek. A zöld életmód, a fentartható fejlődés, az egészséges élet, fonosak.

- Azt gondolom, hogy ez a környezet nagy hatással van az ideérkező gyerekekre. A madarak, a bambusz, a természet mind, mind megválatozattjaa gyerekeket. Gyakran mondják, hogy itt lenni olyan, mint egy “Kalandfilmben”. Ez a világ a gyerekekből a legjobbat hozza ki és a végén még tanulni is van kedvük – mondta David Porteus iigazgató.

Az Iskolában 3 egyszerű szabály működik. Legyen helyi. Hagyd, hogy a környezeted vezessen téged. És légy annak tudatában, hogy Te milyen hatással vagy a világra.
A Green School-ban a gyerekek úgyan úgy megkapják az alap tananyagokat, ahogy bárhol máshol, ami plussz, az a szemlélet, ahogyan a környezetünkről gonbdolkodunk.

- Csak egy példát had mondjak. Rengeteget beszélgetünk arról, hogy a WC egyetlen öblítésével mennyi vizet elhasználunk. Aztán jön egy kis matek óra, kiszámoljuk, hogy a világban mennyi vizet pazarolnak el így, és azt is kiszámoljuk, hogy mi, itt mennyivel kevesebb vizet pazarolunk el pusztán azért, mert a WC-ink nem vízöblítésesek. Azt gondolom, így egy gyerek jobban megérti, hogy mit jelent vigyázni a környezetünkre – mondta Kyle King matematika tanár.

A világ minden tájáról érkeznek ide a szülők, hogy beirathassák a gyereküket a Green School-ba. Natascia Radice Olaszországból érkezett, de most a férjével Dubaiban él. Elhatározta, hogy a 14 éves fiát beiratja ide. Összességében több mint 23 ezer eurót fizetett ezért.

- Tudja én azt szeretem ebben a suliban, hogy itt minden gyerektől megkérdezték, hogy mit szeretne tanulni. Aztán abban a 6 hétben, amíg itt vannak, azt tanulhatnak ami érdekli őket. Csinálhatnak olyanokat is, amit otthon nem. A fiam például bambuszból lándzsát csinált és azzal ment el horgászni. Megtapasztalta, milyen a semmiből horgászezközt készíteni – mondta az egyik szülő.

A Green School 2008-ban nyitotta meg a kapuit. Azt remélik, hogy ez a koncepció felnyitja majd az emberek szemét és, hogy végülis hatással lehetnek majd a világ környezetvédelmére.

- Nagyon fontos, hogy itt legyünk, hogy körül vegyen bennünket a környezet és hogy itt tanuljunk. Ez így sokkal könnyebb, mint ugyan ezekről a dolgokról, gondolatokról egy beton épületben hallani. Ami a városban a falak között egyszerű tananyag, az itt kézenfekvő, természetes mondta az egyik diák.

További információk:
http://www.aiglon.ch/
http://www.theguardian.com/education/2014/jun/09/boarding-schools-bad-leaders-politicians-bullies-bumblers
http://www.boardingschoolreview.com/articles/90
http://www.bishopcottonshimla.com/
http://www.greenschool.org/