rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A Nobel-díjas szerint a kicsi, de erős állam a jó a gazdaságnak


Világ

A Nobel-díjas szerint a kicsi, de erős állam a jó a gazdaságnak

Hétfőn jelentették be, hogy idén a francia Jean Tirole kapja a közgazdasági Nobel-díjat. A hír bombaként robbant Franciaországban, különösen a Toulouse-i Egyetem gazdasági karán, amelynek a professzor az elnöke. A Nobel-díjbizottság azzal indokolta Tirole kitüntetését, hogy ő a világ egyik legnagyobb hatású közgazdásza, akinek elméleti munkássága több területen is kiemelkedő. Az euronews riportere, Antoine Juillard Tolouse-ban készített interjút a professzorral.

euronews: Először is, gratulálok a Nobel-díjhoz. Ez egy rendkívüli esemény, ráadásul nem kizárólag Önnek, de egész Franciaországnak is az. Egy kicsit megdolgoztatnám Önt az interjú elején. A zsűri az indoklásban a piac hatalmával és szabályozásával foglalkozó kutatásaival indokolta az ön kitüntetését. Egy vagy két rövid példán keresztül elmagyarázná az Euronews nézőinek, hogy ez mit is jelent számukra?

Jean Tirole: A piacokat jóval hatékonyabbá kell tenni, mivel a Laissez-faire – vagyis a kormányok minél kisebb beleszólása a gazdasági folyamatokba – nem mindenhol működik. Vannak piacok, amelyek nem versenyképesek, mert kevés a vállalati szereplőjük. És vannak szegmensek, amelyekben mindig is csak kevés vállalat volt. Mondjuk az elektromos áram továbbításában. Franciaországban sincs tizenöt hálózat, csak egy, és ez így is marad. Ezt neveztem el én a piac erejének. Ezek a cégek képesek növelni hatalmukat és a fogyasztói árakat. Mi olyan irányelveket alkotunk, amelyek segítik a versenyjogi szabályozást. Mi mondhatjuk azt: ezeket a vállalatokat kell vizsgálni, az államnak ezeknél kell közbelépni, de úgy, hogy ne törje meg az iparág lendületét.

- Az Európai Bizottság épp most tanulmányozza a tagállami költségvetéseket, köztük Franciaországét is. Ez remek alkalom lehet arra is, hogy újra foglalkozzanak egy rendkívül veszélyes gyakorlattal. Vagyis, hogy az állam ellenőrzi a közkiadásokat és ezzel egyidejűleg biztosít forrásokat saját gazdaságának fejlesztéséhez és növekedéséhez.

- Az, hogy az állam költségvetése recesszió idején hiányt mutat, tulajdonképpen normális, mert kevesebb a bevétel. Franciaországgal az a baj, hogy a hiány akkor is magasabb három százaléknál, ha éppen jól mennek a dolgok. Nem volt egyensúlyban a költségvetésünk 1974 óta, már negyven éve. Ez azért probléma, mert azt jelenti, hogy külföldi hitelekből élünk. És ezt kontroll alatt kell tartani, ami most egyáltalán nem könnyű. Nyilvánvaló, hogy erőfeszítéseket igényel, de túl messzire sem szabad mennünk benne.

- Mit szólna egy összeurópai költségvetéshez, ami az európai integrációt is segítené. Vagy ön szerint ez utópia?

- Azt hiszem, már elszalasztottuk a történelmi lehetőséget az összeurópai költségvetés megalkotására.
Az Egyesült Államok költségvetési szempontból is Egyesült Államok. Ha egyik államának rosszul megy, automatikusan segítséget kap, mondjuk a munkanélküliek ellátásának biztosítására. Onnan, ahol jobban megy.
Európában nem ez a helyzet. A közös európai költségvetés alig létezik, egy százaléka csak az EU bruttó belső termelésének. Nincsenek automatikus pénzügyi segítségek, pedig ezek stabilizálhatnak országokat. És nincs egységes jogi környezet sem.
Az Egyesült Államokban nagyjából azonos szabályok vonatkoznak például a munkaerőpiacra Kaliforniában és New York államban. Európában más van délen, mint északon. Nemcsak közös európai költségvetés nincs, de hasonló törvények sem mondjuk a munkaerőpiacra vagy a csődre vonatkozóan. Nem csináltuk meg. Amit pedig igen, azt is nehezen. Nehezen is tudom elképzelni, hogy Észak-Európa elfogadja például a földrész déli részével közös munkanélküli ellátást. Pedig szeretném ha ez történne.

- Ön tagja a francia Közgazdasági Elemzési Tanácsnak. Kollégáival együtt feljegyzéseket, véleményeket, elemzéseknek készítenek és nyújtanak be gazdasági témákról a miniszterelnöknek. Meghallgatja Önöket, és valóra válik valami a tanácsaikból?

- Vannak tanácsaink, amelyek megvalósulnak. De ez a folyamat elég lassú, bár ez normális. Keynes egyszer azt mondta: “a politikusok leginkább olyan közgazdászokra hallgatnak, akik már halottak, és akiknek olykor már a nevüket sem ismerik.” Ez kicsit talán túlzás, de az igaz, hogy különösen a politikai szférában, és különösen az érzékeny témakörök esetében lassan lesz a tanácsból döntés. Például a munkaerőpiac reformja sok aggodalmat kelt, bár ez is teljesen normális. Még nem tudni, hogyan fog ez megvalósulni. Mondjuk, egy ilyet nehéz bevezetni egy politikus számára, mert ott van a közvélemény, amelyet szintén kezelni kell. De, hozzáteszem, ez a munkájuk. És nyilván gyorsabban megy a dolog, ha van ráhatásunk a szabályozó szervezetekre, vagy mondjuk a versenyhatóságra akár Brüsszelben, akár Washingtonban.

- Látjuk a médiában a gazdaság fontosabbá válását, tulajdonképpen előtérbe kerülését a politikával szemben. Gondolja, hogy egy állam irányítása leginkább gazdasági kérdéssé válhat a jövőben?

- A gazdaságnak – beleértve a piacgazdaságot is – erős állam kell. A modern államok visszafogottak, de erősek is, és nem túl nagyok. Erősek, mert képesek kikényszeríteni a versenyszabályok változását. Közben persze az adózáson keresztül ők végzik a javak újraelosztását, és megakadályozzák a monopóliumok kialakulását. Ilyen egy állam, amely képes szembeszállni a lobbicsoportokkal és képes végrehajtani reformokat.

- A nyugati államok jól csinálják ezt?

- Az észak-európaiak jobban működnek, mint a déliek. Csak meg kell nézni az északi országok példáját. Ragaszkodnak – ahogy mi is – a társadalmi modelljükhöz, de tudják, hogyan kell végrehajtani a reformokat egy új államkoncepció megvalósításáért. Egy állam annál hatékonyabb, minél inkább képes megtartani a vagyonát.

- Volt, aki úgy kommentálta a Nobel-díját, hogy jobb lett volna, ha baloldali kapja. Jobboldalinak tartja magát?

- Önnek is elmodom: nyilván vannak politikai nézeteim. De ha bármelyik kutatásomat befolyásolná, hogy baloldali vagy jobboldali vagyok, az maga volna a katasztrófa. Teljesen független akarok maradni.
A legtöbb ismert közgazdász hasonló tudományos háttérrel rendelkezik, mégis teljesen másként gondolkozik egyes, főleg bonyolult kérdésekről. Nyilván azért, mert nem tudhatunk mindent.
Bizonyos témákban teljes a konszenzus, de vannak szélsőségesen nehéz ügyek, amelyekben lehetnek véleménykülönbségek. De ezekre is ugyanazzal a tudományos módszertannal kell válaszokat keresni. Ugyanazzal a tudományos módszertannal kell megtárgyalni őket. Tulajdonképpen ezt hívják tudománynak.
Ebben nem létezhetnek politikai elfogultságok vagy ideológiák, és nem befolyásolhatják lobbicsoportok vagy iparágak sem. Mert akkor az nem volna tudomány.

- Összeszámolta már, hány interjút adott Nobel-díja bejelentése óta?

- Fogalmam sincs. És ez furcsa, elvégre mégiscsak számokkal dolgozó kutató vagyok. Nézzen körül az irodámban, gyakorlatilag itt szeretem élni az életemet. Erre most, mintha egy forgószél csapott volna le, minden tizenöt percben keresnek telefonon. Kérdeztek már tévéstúdióban, amihez nem vagyok hozzászokva, és nem is vagyok jó benne. Ez egy új élet nekem. De tudom, hogy csak két-három hónapig tart, aztán lecsillapodik az egész, én pedig visszatérhetek a kutatómunkámhoz.

- És mihez kezd a 878 ezer eurós pénzdíjjal?

- Ez egy óriási összeg, és őszintén szólva, még nem gondolkoztam el azon, hogy mit kezdek vele. Egyáltalán nem számítottam rá. Már akkor is nagyon meglepődtem, amikor felhívtak azzal, hogy én nyertem. És az is igaz, hogy különlegesen ritkán adódik, hogy egyetlen közgazdászt díjazzanak egy évben. Úgyhogy hihetetlenül megtisztelve érzem magam, ez egy hatalmas dolog.

- És feldolgozta már?

- Nem. Azt hiszem, beletelik néhány hónapba. Talán amikor hazatérek a stockholmi díjátadóról, majd akkor jövök le a felhőkből.