rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A Pentagon felkészült arra, hogy Kobani eleshet


Szíria

A Pentagon felkészült arra, hogy Kobani eleshet

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció az eddigi leghevesebb légicsapásokat hajtotta végre az észak-szíriai Kobani térségében. Az elmúlt két napban 40 alkalommal támadták a dzsihadisták állásait.

A várost védő kurdok beszámolója szerint a szélsőségesek visszaszorultak, most Kobani mintegy ötödét tartják ellenőrzésük alatt.

A Pentagon a „Természetes Megoldás” nevet adta a hadműveletnek.

- Felkészültünk arra a lehetőségre is, hogy Kobani eleshet – nyilatkozta John Kirby. Arra is számítanunk kell, hogy további városok és falvak kerülnek az ISIL ellenőrzése alá – akár hosszabb időre is. Ez egy elhúzódó hadviselés lehet – mondta a Pentagon szóvivője.

Kobaniból újabb ezrek menekülnek, és a dzsihadisták északnyugat-iraki offenzívája miatt 180 ezren menekültek el Hít városából is. A szunnita szélsőségesek el-Anbar tartományban nyomulnak előre Bagdad irányába.

- Útközben rengeteg szenvedéssel szembesültünk – panaszolja sírva egy 14 éves lány. Nagyon nehéz volt ide eljutnunk, három napig gyalogoltunk. Isten tudja, nem a mi döntésünk volt, hogy elhagyjuk otthonunkat.

Az ENSZ menekültügyi szakemberei arra számítanak, hogy a Dohuk városa melletti Galiwan menekülttáborban az emberek száma megduplázódik a következő napokban. Mind több szíriai és iraki kereshet itt menedéket.

Portugália

Tiltakoznak a portugálok a megszorítások ellen