rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Pénteken Putyin-Porosenko találkozó lesz Milánóban


Olaszország

Pénteken Putyin-Porosenko találkozó lesz Milánóban

Néhány nap múlva Milánóban találkozik majd egymással Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán államfő. A májusi ukrajnai elnökválasztás óta a D-Day évfordulóján Normandiában, majd Minszkben is egyeztetettek egymással. A fehérorosz fővárosban a kelet-ukrajnai tűzszünetről állapodtak meg.

A pénteki találkozó előtt, kedden Párizsban tárgyalt az orosz és az amerikai diplomácia vezetője. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint újra kell kezdeni a párbeszédet. Mint mondta: a Minszkben megbeszéltek rendezhetik az ukrajnai válsághelyzetet.

- Ön is tudja Kerry miniszter úr, hogy én egyik oldalt sem képviselem. Csak annyit mondanék, hogy az ukrajnai helyzetet csak közvetlen tárgyalásokkal lehet megoldani, a szemben álló feleknek meg kell egyezniük egymással – fogalmazott az orosz külügyminiszter.

Amerikai kollégája jelezte: az október 26-i parlamenti választásokat legitimnek tartják, a szakadárok saját szavazásával viszont nem értenek egyet.

- Megítélésünk szerint a luhanszki és donyecki – függetlenségről tartott – népszavazás sérti a minszki egyezményt. Az eredményt sem Ukrajna, sem a nemzetközi közösség nem fogja elfogadni – jelezte John Kerry.

Az amerikai diplomácia vezetője megerősítette, hogy megkezdték az orosz csapatokat kivonását Ukrajnából és a határmenti területekről, amire Vlagyimir Putyin szombaton adott utasítást. A NATO európai főparancsnoka viszont jelezte, hogy eddig nem láttak nagyobb csapatmozgást.

A tűzszünet szeptember 5-i életbe lépése óta az EBESZ-megfigyelők folyamatosan figyelemmel követik az eseményeket, és bár számos jogsértést tapasztaltak Donyeck és Mariupol környékén, azt mondják, hogy sokkal jobb a helyzet, mint a megállapodás előtt volt. Az ENSZ szerint a kelet-ukrajnai konfliktus során több 3600-an haltak meg.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Franciaország

Börtönbe kerülhet az elsüllyedt város polgármestere Franciaországban