rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Európában is készülnek az ebola-járványra


Európa

Európában is készülnek az ebola-járványra

Szigoríthatja a reptéri ellenőrzéseket az Európai Unió az ebola terjedése miatt.

Erről csütörtökön tárgyalnak a tagországok egészségügyi miniszterei.

Nagy-Britanniában már fokozottan szűrík a Nyugat-Afrikából érkező utasokat.

Ellenőrzik a testhőmérsékletüket és nyilatkozniuk kell, érintkeztek-e fertőzöttekkel, illetve jártak-e a járvány sújtotta régiókban.

- Az adott országból érkezőktől elvárjuk, hogy együttműködjenek az ellenőrzésen. Nincs okunk feltételezni, hogy bárki is igyekezne elkerülni az eljárást, de ha lesznek ilyen tapasztalataink, a következő napokban szigorítani fogjuk a rendszert – mondta a brit Közegyészségügyi Szolgálat vezetője, Paul Cosford.

A miniszterek egyezetnek a követendő kórházi eljárásokról is, miután Spanyolországban és az Egyesült Államokban is ápolókat fertőzött meg a vírus.

Az unió arra az esetre is felkészül, ha nagyobb számban kell hazaszállítani fertőzött uniós polgárokat Afrikából.

Jelenleg egész Európában két erre alkalmas repülőgép van.