rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Lebontották a hongkongi tüntetők barikádjainak egy részét


Kína

Lebontották a hongkongi tüntetők barikádjainak egy részét

Fokozódik a feszültség Hongkongban. Hétfőn kisebb összecsapások voltak maszkos ellentüntetők és a demokráciáért tüntető diákok között. Az ellendemonstrálók körülbelül ötszázan voltak. Főként fuvarozók és sofőrök próbálnak fellépni a tüntetők útblokádjai ellen.

Egyre több a védőfelszereléses, pajzsos rendőr az utcákon, a tüntetők szerint hamarosan megpróbálják teljesen felszámolni állásaikat.

A rendőrök és az ellentüntetők közben elkezdték az üzleti negyedben felállított útakadályok szétbontását is.

Az üzleti negyeden kívül csak az ellendemonstrálók kezdtek kordonbontásba, tőlük a rendőrök védték meg a tüntetőket és útblokádjaikat.

A kínai autonóm terület vezetői azt mondták, a tüntetők maradhatnak az utcákon, és csak az őrizetlenül hagyott kordonokat szedik szét a dugók megelőzéséért, amelyekből szerintük nagyon elegük van a helyieknek.

A tiltakozók közben elkezdték megerősíteni állásaikat, újabb barikádokat építettek, és többen előkészítették a könnygáz ellen védő maszkokat és szemüvegeket.

A hongkongi diáktüntetések immár harmadik hete tartanak.

Azért robbantak ki, mert a pekingi kormány csak a központilag jóváhagyott jelölteket engedi indulni a 2017-es kormányzóválasztáson.