rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Női sorsok Irakból: bemutató a Vígszínházban


világ

Női sorsok Irakból: bemutató a Vígszínházban

Heather Raffo színművét, a kilenc iraki nő történetét elmesélő Fátyol nélkült október 11-én mutatják be a Vígszínház Házi Színpadán.

Az iraki származású, de már az Egyesült Államokban nevelkedett színész-írónő bagdadi látogatásainak hatására írta meg a Fátyol nélkült (eredeti címe: 9 Parts of Desire), kilenc nő évtizedeket felölelő történetét a háború sújtotta Irakban. Az 1993-as iraki útból született mű – melyet a The New Yorker úgy emlegetett, mint “annak iskolapéldáját, ahogyan a művészet képes átformálni a világot” – premierjét tíz évvel később Edinburgh-ben, a Traverse Színházban tartották. Raffo nőalakok széles skáláján keresztül – szabadosan élő művész, radikális kommunista, orvos, emigráns, feleség és szerető – mutatja meg, milyen nőnek lenni egy háború tépázta országban. A Szent István körút 14-ben Mátyássy Áron rendezésében és Kovács Krisztina fordításában állítják színpadra a darabot. Az utolsó próbák egyike után a rendezővel beszélgettünk.

Mikor találkoztál először a Fátyol nélküllel és milyen volt ez a találkozás?

- A nyáron. Nagyon súlyos darab, első olvasásra is iszonyatosan megérinti az embert. És ahogy elkezdtünk foglalkozni vele, sokat beszélgettünk róla, újabb rétegeit kezdtük feltárni, egyre mélyebbre kezdtünk ásni benne. Finom motívumok, ismétlődések, belső rímek vannak benne, első olvasatra ezek még nem derültek ki. Viszont a legelső pillanattól izgalmas volt, főleg az, hogy nőkről szól. A női lélek problémáiról hallunk benne, nyilván extrém helyzetekben, hiszen mindez egy diktatúra, egy háború által sanyargatott országban történik, de végig az volt a szándékunk, hogy próbáljuk megtalálni benne azokat a kapcsolódási pontokat, amikben magunkra ismerhetünk.

Ez az első színházi rendezésed, hiszen fimrendező vagy. Mennyiben volt más, nehezebb volt-e a színházi munka?

- Fárasztó volt. Magam is meglepődtem, azt hittem a filmforgatások 12 órás napjai után nagyon könnyen bírom majd. Sokkal intenzívebb jelenlétet igényel ez, folyamatosan tanultam én is. Itt máshogy dolgoznak a színészek, máshol vannak a hangsúlyok – emiatt nagyon tanulságos volt. Mindenkinek adott ez a munka valamit: magunkat is jobban megismertük, sikerült őszintén végigcsinálni. És most, értem a történeteket, követem őket, és látom a színésznőket, akik hozzáadják magukat. Ez a legszebb az egészben.

Kiknek ajánlod a Fátyol nélkült?

- Annak, aki azért jár színházba, mert azt várja egy darabtól, hogy elgondolkoztassa, hogy kérdéseket tegyen fel, és kicsit a saját életét is újragondolja általa. Szerintem ez egy ilyen darab – mondta némi gondolkodás után.

Az iraki nők szerepében Bata Évát, Hegyi Barbarát, Igó Évát, Kútvölgyi Erzsébetet, Majsai-Nyilas Tündét, Pap Verát, Tornyi Ildikót és Vass Terézt láthatja a közönség. Hegyi Barbarát két szerepben is: Mullayát és az orvosnőt alakítja. Arról, hogy mennyire volt nehéz azonosulnia egy tőlünk, magyaroktól meglehetősen távoli világ asszonyaival, a próba után kérdeztük a Jászai Mari-díjas színésznőt.

- Nagyon nehéz volt, hiszen minden pontja más. Miközben vannak sorsok, ugyanúgy szeretnek, halnak, élnek, ugyanaz minden, ugyanakkor van egy csomó dolog, amiről mi azt gondoljuk, hogy valami szörnyűség, nekik viszont teljesen mindennapos, az életük része. Ezt elfogadni európaiként, nagyon-nagyon nehéz. Gondoljunk csak a burkára. Ez nekünk valami szörnyű, idegen dolog, amivel mélyen nem értünk egyet európaiként – és ezek a nők nem feltétlenül kényszerből viselik, hanem a vallásuk miatt, szabad döntésükből – mondja, és azt is elmeséli, hogy a próbákon egy iszlám világ-szakértő segítette a munkájukat, sokat hozzátéve bizonyos dolgok megértéséhez, átgondolásához, és a játékba való beépítéséhez.

A Víg és a Pesti Színház repertoárján nem ez az első darab, amelyben kizárólag nők játszanak, amely kizárólag nőkről szól (Varrónők, Sógornők, Mikve – a szerk.) Mennyiben más egy ilyen “női” darabban részt venni?

- Nagyon jó, hogy a színház foglalkozik a női sorsokkal, mert a világirodalom nem kedvezett annyira a nőknek, a női szerepek sokkal inkább megszámlálhatók, ha jól belegondolunk. Ehhez képest nekünk abban a szerencsében van részünk, hogy nőcentrikus darabokat, bennük remek karaktereket játszhatunk. A Fátyol nélkül talán a Mikvéhez (Hadar Galron ortodox zsidó fürdőben játszódó darabja – a szerk.) áll a legközelebb, de nem lehet összehasonlítani, csak abban, hogy mindkettőt nagyon erősen áthatja a vallás, és egyikben sem megkérdőjelezhető, hogy valaki vallásos-e vagy sem. Ez alap, mindkét darab világában. A történetek, hogy gyerekek születnek, emberek halnak meg, mindkettőben azonos. Sok az egyezés. A Mikvében is ott a kegyetlenség. Az, hogy ember az emberrel hogy tud bánni, hogy hogyan tud elbánni. Én mindig ezt érzem, hogy ez a barbárság nem kizárólag a férfiak nőkkel szembeni erőszakosságát jelenti, hanem azt, hogy egyáltalán egymással szemben rendkívül erőszakosak, intoleránsak vagyunk. Erre a világra különösen jellemzők a kínzások, a háború: az, ahogy “megszüntetnek” embereket, kiirtanak kultúrákat, gyökereket, családokat. Ez borzasztó. Hogy 2014-ben ennyire nem nőtt még fel az emberiség.

Szöveg: Kónya Rita Veronika

Fotók: Gergely Beatrix

A következő cikk

világ

Kérdezne Philippe Starck francia dizájnertől?