rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ebola: gazdasági katasztrófa fenyeget Nyugat-Afrikában


Amerikai Egyesült Államok

Ebola: gazdasági katasztrófa fenyeget Nyugat-Afrikában

Az ENSZ számításai szerint egymilliárd dollárba fog kerülni az Ebola megállítása. A vírus terjedése miatt Guinea, Sierra Leone és Libéria is azonnali segítséget kért. A három ország elnöke egyetértett abban, hogy gyógyszerekre, orvosi felszerelésekre és az egészségügyi dolgozók képzésére van szükség.

A Világbank elnöke jelezte, hogy az Ebola terjedése gazdaságilag is katasztrofális helyzetet idézne elő. Jim Yong Kim szerint a pénzügyi veszteségek 80-90%-a a járványt körülvevő félelem miatt van.

- A Világbank gazdasági hatásvizsgálata szerint, ha a járvány átterjed más országokra, akkor 2015-ig 32,6 milliárd dolláros kár érheti a térséget. Ez a nyugat-afrikai régió számára katasztrófa lenne – fogalmazott Jim Yong Kim, aki korábban az Egészségügyi Világszervezet AIDS-főosztályának igazgatója volt.

Kim szerint most egészségügyi köpontokat és kórházakat kellene építeni.

Nyugat-Afrikában csaknem négyezren haltak meg, és több mint 8000 fertőzöttet regisztráltak. Az Ebolának Európában egyelőre csak Spanyolországban van halálos áldozata, ott két misszionárius vesztette életét, de több országban is kezelnek fertőzötteket. Az Egyesült Államokban egy libériai állampolgár halt meg.

- Készek vagyunk többet tenni. Nagyon ritka, hogy az IMF ilyet mond, de ebben a helyzetben, ezt teszem. Ha az emberek gyógyításáról van szó, akkor növelhetjük a költségvetési hiányt, mert a vírus megfékezése érdekében teszünk óvintézkedéseket – nyilatkozta Christine Lagarde vezérigazgató.

A Világbank 400 millió dolláros, a Nemzetközi Valutaalap pedig 130 millió dolláros gyorssegélyt nyújt az Ebolával sújtott nyugat-afrikai országoknak.

Mit kell tudni az Eboláról?

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Jemen

Véres merényletek Jemenben