rendkívüli hír

rendkívüli hír

Hongkong-Peking: A bolha nem téríti le útjáról az elefántot

Éppen ezt olvassa:

Hongkong-Peking: A bolha nem téríti le útjáról az elefántot

Betűméret Aa Aa

Kifulladóban a két hete kezdődött hongkongi diáktüntetések. A “Foglald el a központot!” engedetlenségi mozgalom néhány napja még több tízezres táborából csütörtökre már csak néhány százan maradtak az utcákon.

A demonstrálók eredeti célja, hogy nyílt jelöltállítás legyen a 2017. évi kormányzóválasztáson.

A különleges közigazgatású terület kormányzója szerdán megállapodott a tüntetések szervezőivel arról, hogy pénteken megkezdik a tárgyalásokat a választási reformról, de egy napra rá Leung Csun-jing lemondta a megbeszéléseket.

Hongkong, a két Budapestnyi, 236 szigetből álló, hétmilliós városállam az első ópiumháború, 1842 után a Brit Birodalom fennhatósága alá került. A második világháborúban japán megszállás alatt állt. A háborút követően ismét a Brit Birodalom részét képezte.

A brit lobogót 1997. június 30-án vonták le, egy nappal később visszacsatolták a várost a Kínai Népköztársasághoz.
Alaptörvénye értelmében Hongkong nagy fokú autonómiát élvez, csak honvédelmi és külügyi kérdésekben függ a kínai kormánytól. Az átadási egyezmény szerint még legalább ötven évig fenntarthatja kapitalista gazdasági rendszerét.

Hszi Csin-ping kínai elnök elképzelése az, hogy a „kínai álom” a két rendszer együttműködésével válhat valóra. Ennek az egyik feltétele a kínai típusú szocializmus hongkongi fejlesztése.
Más szóval, Peking nem változtat: a másfél milliárdos népességű Kínát nem pár tízezer ember követelése fogja kizökkenteni az egyensúlyából.

Az, ahogyan Kína kezeli a hongkongi tüntetéseket, kérdéseket vet föl Hszi Csin-ping elnök vezetési politikájával kapcsolatban. Dr Robert Laurence Kuhn Kína-szakértőt kérdezte a témáról az Euronews munkatársa, Nial O’Reilly.

Euronews:
Köszönjük, hogy csatlakozott hozzánk. Az, ahogyan Kína a hongkongi tüntetéseket kezeli, egészen más, mint ahogyan Peking korábban kezelte a hasonló helyzeteket. Ez új fajta vezetési filozófiát feltételez vagy egyedi eset?

Dr Robert Laurence Kuhn: *Először is meg kell értenünk az egy ország két rendszer elvét, amely alaptörvénnyel irányítják Hongkongot és Makaót, valamint Kína nézőpontjából remélhetőleg Tajvant is a jövőben. És ők ezt nagyon komolyan veszik.
Így a hongkongi tüntetésekkel kapcsolatban a kínai kormány álláspontjában nincs változás, a problémát helyben, a hongkongi hatóságoknak kell kezelniük. Ez nem azt jelenti, hogy Peking teljesen független lenne ettől, nagyon is érdekli őket, mi történik ott. Sosem láthatnánk egy demonstrációt sem ilyen sokáig tartani a kínai szárazföldön, az biztos, de az, hogy a hongkongi hatóságoknak megengedik, hogy saját hatáskörükben kezeljék, nem változás a politikában.*

Miért döntöttek úgy, hogy Peking nevezze meg a választási jelölteket a térségben tudván azt, hogy ez dühös választ provokál?

Nos, nem biztos, hogy egyetértek a kérdésével abban, hogy dühös választ provokál. Vissza kell menni az alaptörvényhez, és az egész struktúra működéséhez. Azt mondanám, hogy egy kissé homályos, hogyan is működik ez. Most először van ilyen a történelem során. Nem arról van szó, hogy brit gyarmatként Hongkongban egy nyugati típusú demokrácia lett volna, a városállamot egy kormányzó irányította. Tehát ez egy alakuló folyamat. Peking egyértelműen nem engedné meg azt, hogy Hongkong kitörjön abból a helyzetből, hogy kínai, és kínai fennhatóság alatt áll. De tekintettel erre, amennyire csak lehetséges, megpróbálják tiszteletben tartani az egy ország két rendszer elvét, amely eddig egészen jól működött.

Változó folyamatról beszél, és ez a patthelyzet nem oldódott még meg. Ön szerint van esélye annak, hogy Hszi Csin-ping elnök elismeri a tüntetők követeléseit, különös tekintettel arra, hogy ne Peking válassza ki, hogy kire lehet szavazni?

*A rövid válasz az, hogy nem. Nem látom esélyét annak, hogy a központi kínai vezetés hagyná Hongkongot, hogy a tiltakozások eszközével bármilyen változást elérjenek.
Két dologról van itt szó: az egyik a kormányzó megválasztásának központi kérdése, és hogy az az ember lehetne-e a pekingi politika teljes ellenzője – szemben azzal, hogy általános választójog alapján szavazzák meg ezt a személyt egy általánosan elfogadott csoportból. Ez a lényeg. De a forma ugyanolyan jelentős. Nem hiszem, hogy Kína precedenst akarna azzal teremteni, hogy utcai tüntetésekkel változást érjen el bárki is. Mindkét témára ugyanaz a rövid válasz: nem.*