rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Európai fiatalok a szíriai polgárháborúban: kalandot ígér a "szent háború"


on-the-frontline

Európai fiatalok a szíriai polgárháborúban: kalandot ígér a "szent háború"

Alighanem ez a legsúlyosabb veszély, amely Európát fenyegeti egy emberöltő óta: több ezer radikális európai muzulmán utazott Szíriába és Irakba, hogy a szélsőségesek oldalán harcoljon. A fenyegetés nyilvánvaló, de vajon létezik-e közös stratégia?

Az egyik európai ország, ahonnan sokan indulnak Szíriába, Dánia. Mi is ott jártunk, és beszéltünk az egyik hazatért dzsihádistával, aki elmondása szerint a Szabad Szíriai Hadsereg egyik csoportjához csatlakozott.

Abdel a húszas évei elején jár. Arra kért bennünket, hogy ne áruljuk el az igazi nevét. Tavaly év végén tért vissza Dániába, miután összesen három hónapot töltött Szíriában.

Amikor először jött haza a polgárháború sújtotta országból 2012-ben, azt mondja, nem ellenőrizték. Csak másodjára tartóztatták fel a dán hatóságok, és tettek fel neki kérdéseket.

Abdel: Kétszer jártam Szíriában. Először két hónapot maradtam. Azért mentem, mert láttam azt az igazságtalanságot, amit a zsarnok Aszad tesz a szíriai néppel, és azt is láttam, hogy a világ semmit sem csinál ez ellen.

Abban az időben láttam azokat a videoklipeket a Facebookon és a YouTube-on. Ott néztem a híreket, gyakorlatilag onnan tájékozódtam. Nagyon romantikus dolog volt figyelni ezeket a videókat, ahogy a a harcosok együtt vannak, együtt indulnak csatába a Gonosz ellen. Ez nagyon fellelkesített engem.

Könnyű volt odajutni, nagyon könnyű. Egy nap alatt odaértem. Nem volt semmiféle ellenőrzés, senki sem kérdezett semmit. Csak felszálltam egy isztambuli repülőgépre. Isztambulból pedig busszal mentem a szíriai határra. Átmásztam a kerítésen, és akkor egyszer csak már ott is voltam Szíriában.

A szíriai tapasztalataim nem tettek radikálisabbá. Nem lettem, hogy is mondjam, veszélyesebb az európai társadalomra nézve. Úgy érzem, hogy a szíriai utazásaim hatására, ahol közelről láthattam, hogy mi a helyzet, ma kevésbé vagyok radikális, mint amilyen azelőtt voltam.

Szíriában úgy neveztek hogy “a dán fickó”. Szóval Szíriában nem szíriai voltam, hanem dán. Nem az a hazám. Úgy érzem, hogy Dánia a hazám. Dán vagyok.

Mit tehet Európa? Hogyan akadályozza meg polgárait, hogy fegyveres csoportokhoz csatlakozzanak, például az úgynevezett Iszlám Államhoz? És mit csináljunk velük, amikor visszatérnek?

Vendégeink Jean-Charles Brisard terrorizmus-szakértő, Marc Pierini, aki az Európai Unió nagykövete volt Törökországban és Szíriában, és Hanif Qadir, aki 2002-ben Afganisztánba ment, hogy csatlakozzon a tálibokhoz. Most az Aktív Változás Alapítvány (Active Change Foundation) igazgatójaként a szélsőségesek és az erőszak ellen küzd. Őt Londonból kapcsoljuk.

- Önök szerint ez a veszély vélt vagy valós?

Jean-Charles Brisard: Úgy vélem, a veszély valós. Ilyesmivel azelőtt nem találkoztunk Európában. Több mint 3300 európai állampolgár, illetve lakos ment Szíriába és Irakba 2012 óta. A veszély tehát közös, ezért közös biztonságpolitikával kell fellépnünk ellene.

- Miért reagál Európa ennyire lassan a fenyegetésre?

Marc Pierini: A veszély csakugyan valós belbiztonsági szempontból, függetlenül azoktól a vitáktól, amelyek a pillanatnyilag zajló hadműveleteket kísérik. A lehetséges intézkedésekről tavaly óta tárgyalnak a terrorellenes szerveknél az Európai Unióban, de a tényleges lépések csak az idén tavasszal kezdődtek.

- Hanif Qadir Afganisztánba ment 2002-ben. A külföldi harcosok jelensége tehát nem új. Mégis, mi benne az újdonság?

Hanif Qadir: Ha az afganisztáni helyzetet nézzük, azt látjuk, hogy rengeteg külföldi ment oda a világ minden részéből. Ugyanez volt a helyzet már a balkáni háborúkban is, Boszniában. Ott is nagyon sok külföldi harcolt. Ennek ellenére Szíria teljesen más történet. Fiatal emberek, fiatal férfiak és nők eredetileg azért mentek oda, hogy segítsenek az ártatlanul szenvedő szíriaiakon. Mostanra viszont sok fiatal hisz abban, hogy Al Bagdadi az új kalifa, hisz abban, hogy szent ember. Hogy ő a kiválasztott, aki a muszlimokat szent háborúra, vagyis dzsihádra vezeti a Gonosz ellen.

- Mit kezdjenek az európai hatóságok az Abdelhez hasonlókkal? Vegyék el az útlevelüket, fosszák meg őket az állampolgárságuktól?

Jean-Charles Brisard: Az európai kormányok többsége megakadályozná ezt a jelenséget, mondván: ha ezek az emberek már jártak háborús övezetekben, akkor túl késő.

- Na de mi legyen velük, ha már ott voltak, és visszajönnek?

Jean-Charles Brisard: Persze, visszajönnek. A legtöbbjük visszajön, méghozzá pontosan abban a lelkiállapotban, amelyről az imént hallhattunk. Vagyis harcoltak, de ettől nem lettek még radikálisabbak. De vannak néhányan közülük, egy kisebbség, a becsléseink szerint kilencből egy – a korábbi háborúk, Afganisztán és Bosznia után -, ők tehát úgy térnek vissza, hogy terrortámadásokat akarnak elkövetni európai földön.

- Velük mi legyen? Ne engedjük vissza őket Európába?

Marc Pierini: Először is meg kell erősíteni az együttműködést az Európai Unió és Törökország között.

- Hogyan?

Marc Pierini: Ez terrorizmus-ellenes együttműködés. Műveleti kérdés. Jogi és rendőri eljárások, listák kicserélése és hasonlók. Másodszor Európán belül meg kell erősítenünk a schengeni rendszert. Mostanáig, úgy három hónappal ezelőttig, nem tehettünk túl sokat, amikor fel kellett volna tartóztatni valakit. A harmadik dolog: megakadályozni a fiatalokat, hogy Szíriába menjenek. A többségük szegény környékről származik, kimaradt az iskolából, munkanélküli, és teljesen homályos, bizonytalan vallásos elképzeléseik vannak.

Hanif Qadir: Nézze, azok, akik Szíriába mennek, fiatalok és tele vannak érzelemmel. Nagyon rokonszenvesek, és a legkülönfélébb társadalmi osztályokból származnak. Akadnak köztük olyan fiúk és lányok is, akik jártak iskolába, gimnáziumba és egyetemre, mégis Szíriába akarnak menni. Azok, akik kimaradtak az iskolából, nincs normális életük Európában – azt mondanám, 25 százalék, talán 25-30 százalék. A többiek egyáltalán nem ilyenek. Mindenféle van közöttük, teljesen eltérő a társadalmi hátterük, őszintén szólva.

Marc Pierini: Szerintem egyértelmű, hogy fontos szerepe van a gazdasági válságnak, illetve annak a ténynek is, hogy Európában növekszik az idegengyűlölet és a muszlim-ellenesség. És ami még sokkal veszélyesebb, mint korábban, az az Iszlám Állam – hogy úgy mondjam – marketingje. Rendkívül hatékonyak az interneten, a videóikon és így tovább. Egy egész életre szóló feladatot kínálnak. Kalandot ígérnek. Ez valóban új jelenség.

- Térjünk vissza Schengenre. Sokat beszélnek róla Európában, de nem túl sokat tesznek a jobb információcseréért, az uniós tagállamok közötti jobb kommunikációért. Vajon miért?

Jean-Charles Brisard: A tagállamok aktívak, a probléma Európával van. Mondok egy egyszerű példát. Az utaslisták, a légitársaságok utasainak a nevei, vagyis ezek megosztása a hatóságokkal. Sok tagállam kérte, hogy hozzanak létre egy közös európai utaslistát, hogy hozzáférjünk minden adathoz azokról, akik átlépnek a schengeni határon. De még ma sincs ilyen.

- De mi értelme van egy tagállamnak, például Franciaországnak, szigorú törvényeket hoznia a terrorizmus ellen, olyanokat, amelyek korlátozzák a polgári szabadságjogokat, ha egyszer nincs információcsere?

Jean-Charles Brisard: Nem erről van szó, mi egyénileg akarjuk megakadályozni azt, hogy akik Szíriába vagy Irakba készülnek, el is jussanak oda. Meg kell állítani őket. Hiszen a korábbi tapasztalatokból tudjuk, hogy ezeknek az embereknek egy része, egy kis része, részt akar venni terrorcselekményekben, miután hazatért.

Hanif Qadir: Először is, ha egy fiatalember – vagy egy fiatal nő – megpróbál bejutni Szíriába vagy Irakba, akkor máris besorolható a radikálisok közé. Azután visszajön. Valószínűleg azért jön vissza, mert amit odaát átélt, az nem az, amiért oda akart menni. Vannak olyan radikális szervezetek, mint például az úgynevezett Iszlám Állam, vagy a Dzsabat al Nuszura, amelyek muszlimokat is gyilkolnak. És vannak olyan fiatalok, akik egyszerűen segíteni akarnak, jó szándékból mennek oda, és azután visszajönnek, vagy vissza akarnak jönni. Nekünk ezekkel a fiatalokkal kell együtt dolgoznunk, felhasználni a személyes tapasztalataikat és történeteiket. Hogy elmondják ezeket a tapasztalatokat, ezeket a történeteket a közösségeikben, hogy a muszlim fiatalok megértsék, hogy igazából mi történik Szíriában. A saját tapasztalatom segít ebben, hiszen én is visszajöttem Afganisztánból.

Jean-Charles Brisard: Mindenkit, aki visszajön onnan, idehaza kihallgatja a rendőrség. Megpróbálják megérteni a motivációikat.

- Nem túl kevés ez?

Jean-Charles Brisard: Nem, nem lehet mindenki ellen vádat emelni. Sok száz emberről van szó, holnapra talán több ezerről. Nem emelhetünk vádat mindnyájuk ellen. Amit megtehetünk, az pontosan az, amit az előbb hallottunk. El kell riasztani a fiatalokat a szélsőségesektől. Fel kell használni azoknak a vallomásait, akik a saját szemükkel látták, ami odaát történik. Elmondani a valóságot azoknak, akik oda akarnak menni. Rendkívül fontos visszavezetni őket a normális életbe. Olyan világban jártak, ahol tombolt az erőszak, most viszont vissza kell térniük a normális életbe.

Marc Pierini: Szociális munka a muszlim közösségekben és oktatás – hosszú távon ez a legfontosabb.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

on-the-frontline

Eredeti vagy olcsó, hamisított? - melyiket venné karácsonyra?