rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egy kesztyű fertőzte meg az ebolás nővért?


Spanyolország

Egy kesztyű fertőzte meg az ebolás nővért?

Videofelvételeket tett közzé a madridi III. Károly kórház, hogy betartják a szigorú biztonsági előírásokat az ebolás betegek kezelésekor. Ebben az intézményben feküdt a két spanyol misszionárius, akiknek az ellátása közben elkapta a fertőzést egy nővér is, a hatóságok szerint egy kesztyű miatt.

- Elemeztük a védőruhával összefüggő eljárást. A nővér most azt mondta, egyszer előfordult, hogy az átöltözés közben a ruha hozzáérhetett az arcához. Ez azért fontos, mert tudnunk kell, hogy megfelelőek-e a szabályok a védőöltözet felvételéről és levételéről – mondta a trópusi betegségekkel foglalkozó szakorvos, German Ramirez Olivenza.

A nővér az első beteg, aki nem Nyugat-Afrikában kapta el a kórt. A spanyol hatóságok felülvizsgálják a védőruhára vonatkozó szabályokat.

Az eset széles tiltakozást váltott ki a spanyol egészségügyi dolgozók körében.

- Szerintem nem megfelelően végzik a hatóságuk a dolgukat, már az elejétől fogva sem. Nem törődnek a mi egészségünkkel, de az emberekével sem. Csak az a fontos, hogy ők jól jöjjenek ki az egészből, más magyarázat nem lehet. Remélem, ez az asszony jobban lesz, és nem fedeznek fel újabb fertőzötteket – mondta egy másik nővér, Jennifer Medina.

Eddig összesen öt Ebola-gyanús beteget vizsgáltak Madridban. Két teszt már biztosan negatív, így nem kapta el a fertőzést a madridi kórház elkülönítő kórtermében dolgozó másik nővér.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Halottak és sebesültek a kurdok tüntetésein Törökországban