NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Intelligens antibiotikum

Intelligens antibiotikum
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Az antibiotikumok rendkívül erős gyógyszerek, és nemcsak a kártékony baktériumokat ölik meg, hanem az ártalmatlan mikrobákat is, amelyekre testünknek a normális működéshez szüksége van. A Rockefeller Egyetem kutatói ezen felismerés mentén dolgoznak egy programozható antibiotikumon, mely csak a kórokozókat pusztítja el, és még az antibiotikumokkal szemben rezisztens törzseket is képes megtámadni.

„Kísérleteinkben arra sikerült rávenni a Cas9 nevű bakteriális enzimet, hogy csak bizonyos DNS-szekvenciát vegyen célba” – mondta Luciano Marraffini, a Nature Biotechnology szaklapban publikált tanulmány vezető szerzője. Ezzel a módszerrel az ember számára szükséges mikrobák érintetlenek maradnak, így a szervezet immunrendszere nem sérül, és könnyebben elkerülhetők a másodlagos fertőzések.

A Cas9 enzimmel a baktériumok saját magukat védik meg a vírusoktól, tehát a kutatók a mikrobák ellenálló képességét fordították más baktériumok ellen. Amikor a Cas9 gént egy bakteriális genom segítségével programozzák be, akkor az is megoldható, hogy egy mikrobának csak egy adott törzsét pusztítsák el. A kutatók a kísérleteikben meg tudták oldani, hogy az elterjedt Staphylococcus aureus baktériumnak csak az antibiotikumnak ellenálló változatait pusztítsák el, a hagyományos antibiotikummal kezelhető változatot ne.

Egy második kísérletben a kutatók a plazmidokat, gyűrű alakú DNS-molekulákat vették célba, melyek a fajok közti génáramlásban, és egyebek mellett az antibiotikum-rezisztencia átadásában van szerepük. Azt tapasztalták, hogy a Cas9 segítségével a megtámadott sejtek nemcsak eltörölték az antibiotikummal szembeni védettséget, de még az ellenálló géneket szállító plazmidok beépülését is megakadályozták.

Az új és ígéretes módszer piaci megjelenéséhez még idő kell. A kutatóknak muszáj egy hatékonyabb szállítórendszert találniuk, mert a Cas9 által módosított vírusok egyelőre csak bizonyos sejttípusokat támadnak meg.

a Newswire cikke alapján

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Bárki küldhet majd üzenetet a világűrbe egy új kezdeményezésnek köszönhetően

Megtalálták a nyáron eltűnt francia kisfiú maradványait

Csúcstechnológiás mammográfiai szűrőbusz érkezett Budapestre