rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Politikai egység formálódik Katalónia függetlensége mellett


Spanyolország

Politikai egység formálódik Katalónia függetlensége mellett

A Katalónia függetlenségét támogató csoportok voltak a kitüntetett vendégei a Tarragónában kétévente megrendezett emberi torony ünnepségnek, amelyen a bátor résztvevők egymás vállára állva építenek egy emberoszlopot.

A katalán kormányzóság november 9-én tartana függetlenségi népszavazást, azonban a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette a kezdeményezést.

- Az, hogy szavazhatunk-e Katalónia függetlenségéről, vagy sem, politikai akarat kérdése. Mariano Rajoy miniszterelnök világosan fogalmaz ebben az ügyben, vagyis, hogy lehetne ilyen, de nem akarják – mondta a katalán elnök, Artur Mas.

A függetlenségpárti Katalán Nemzeti Gyűlés tovább kampányol a november 9-i népszavazás mellett. Szombaton 800 polgármester csatlakozott a felhíváshoz.

- Tegnap megmutatták az önkormányzatok, hogy megvan bennük az akarat, hogy folytatni akarják – mondta Carme Forcadell, a Katalán Nemzeti Gyűlés elnöke.

- A szembenállás tehát folytatódik. Artus Mas katalán kormányfő mindenesetre most megteremtette a politikai és társadalmi egységet. Kérdés, hogy ez meddig tart – foglalta össze Francisco Fuentes, az Euronews tudósítója.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Franciaország

A béranyaság és a mesterséges megtermékenyítés ellen tüntettek Párizsban