rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé áll a kenyai elnök


Kenya

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé áll a kenyai elnök

Ideiglenesen helyettesének adja át az elnöki tisztséget a kenyai államfő, miután bejelentette, részt vesz a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság meghallgatásán a hét közepén.

Uhuru Kenyatta így magánemberként léphet a testület elé, nem államfőként. Ha nem jelenne meg a törvényszék előtt, azzal azt kockáztatta volna, hogy nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki ellene.

A politikust a 2007-es választásokat követő erőszakhullámmal összefüggésben vádolják emberiesség elleni bűncselekményekkel. Az állítólagos tömeges választási csalások miatt kitört erőszakban több mint ezren haltak meg, és százezrek kényszerültek elhagyni otthonukat.

Erősödnek a harcok Szíriában az Iszlám Állam és a kurdok között

Szíria

Erősödnek a harcok Szíriában az Iszlám Állam és a kurdok között