rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Iraki keresztényeket támogató vacsorát adtak Lyonban


Irak

Iraki keresztényeket támogató vacsorát adtak Lyonban

Jótékonysági vacsorát rendezett a lyoni egyházmegye a Fourviere dombon, melyre 750 embert hívtak meg. Az ökumenikus rendezvényen a káldeus közösség tagjai és híres lyoni szakácsok által készített ételeket szolgálták fel. Az esemény célja, hogy együttérzésükről biztosítsák, illetve adományokkal segítsék az iraki keresztény közösséget. A meghívottak között egykori menekültek is voltak.

- A kint maradt rokonok egy hónapig csak járták az országot, utcákon, szabad ég alatt aludtak, amíg végül távoli rokonok befogadták őket – mesélte egy iraki nő, hogyan menekültek keresztény féltestvérei a terroristák elől.

Az eseményen egy adományba kapott mentőautó kulcsát is átadták, amit Irakban használnak majd. A tárgyi és pénzbeni adományok mellett a közösség támogatásáról, és testvéri szeretetéről biztosították az iraki keresztényeket.

- Az iraki keresztények már sokat szenvedtek, ezért nagy szükségük van arra, hogy érezzék, nem hagyták magukra őket. Az anyagi segítség mellett a barátságunkra és az imáinkra is számíthatnak – mondta Lyon érseke.

- Az iraki keresztényeknek, és velük együtt Irak és Szíria összes menekültjének erkölcsi támogatásra is szüksége van. Ezért, hogy a remény fényét szó szerint is eljuttassák hozzájuk, Lyon városa a Fények ünnepét küldi Irakba. Ezernyi lámpás érkezik majd Bagdadba és Erbílbe decemberben – mondta az Euronews tudósítója.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Amerikai Egyesült Államok

Ebolával fertőzött operatőr utazik kezelésre az Egyesült Államokba