rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A dzsihádisták fenyegetéseinek árnyékában kezdődött a muzulmán zarándoklat


Szaúd-Arábia

A dzsihádisták fenyegetéseinek árnyékában kezdődött a muzulmán zarándoklat

Az Iszlám Állam dzsihádista csoport terjeszkedése a muzulmánok éves zarándoklatát, a hadzsot is érinti.

Az iszlám hívők ezrei gyűltek össze pénteken a szaúd-arábiai Arafat hegynél. Az állami televízió szerint több mint 250 ezer hívő nem tud részt venni a zarándoklatban, mert nem engedik át őket az Iszlám Állam fegyveresei által elfoglalt területen. A muzulmán vándorokat is megosztja a dzsihádisták előretörése.

- Az egységünkben van az erőnk, nem lehet könnyen legyőzni minket – hangoztatta egy pakisztáni zarándok.

- A nimirai sejk azt mondta nekünk, hogy ezek a fegyveresek nem az iszlámot képviselik. Mi az imámainkat és a szaúdi kormányt követjük, akik ellenzik őket – fogalmazta meg ellenvéleményét egy másik.

Az idei zarándoklatot kiemelt biztonsági készültség kíséri, miután a dzsihádisták folyamatosan fenyegetik az Egyesült Államokat és szövetségeseit, köztük Szaúd-Arábiát is. A fokozott ellenőrzéseket már az iraki határnál megkezdik.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Egyesült Királyság

Üzenet a dzsihádistáknak: engedjék haza John Cantlie brit újságírót