rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Vége a nyárnak, nőtt a munkanélkülek száma Spanyolországban


gazdaság

Vége a nyárnak, nőtt a munkanélkülek száma Spanyolországban

Továbbra sem tudja Spanyolország megoldani a munkanélküliség problémáját. Augusztus után szeptemberben is nőtt az állást keresők száma, habár jóval kisebb mértékben, mint korábban, 0,45 század százalékkal – jelentette a munkaügyi minisztérium. Tavaly szeptemberhez képest 277 ezerrel kevesebb embernek nincs stabil munkahelye. Jelenleg csaknem 4 és félmillió ember keres állást. Az év első hat hónapjában még folyamatosan csökkent ez a szám. Spanyolország tavaly lépett túl a recesszión, azóta a gazdaság növekedése stabilnak mondható, ám a munkanélküliségi ráta még mindig a második legmagasabb az Európai Unióban.

2014 első negyedévében 25,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta, a második negyedévben ez 24,5 százalékra csökkent. A fiatalok körében azonban még mindig 50 százalék feletti a munkanéküliség. A legtöbben Görögországban keresnek munkát.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

gazdaság

Hongkong: tüntetés miatt zárva