rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Borzalmas történetekről számolnak be a jazidi nők


Irak

Borzalmas történetekről számolnak be a jazidi nők

Irak kurdok lakta részében már biztonságban érzik magukat az északról elüldözött jazidi lányok, asszonyok és gyermekek. A 4 ezer éves vallás híveire augusztusban támadtak az Iszlám Állam dzsihádista fegyveresei. A megmenekültek elmondásai szerint a férfiakat legyilkolták, a nőket elhurcolták.

- Az egyik jazidi asszonyt tíz dzsihádista erőszakolta meg. Egy erőszak is szégyen, de minek nevezzük, ha tízen rontanak egy nőre? Ezek állatok, nem emberek. Más lányokat 10-12 dollárért adtak el. Ki tudja elfogadni ezt a viselkedést? Isten ezt eltűri? – merengett a menekült táborban Amsa.

Egyes becslések szerint 1700 jazidi Törökországba menekült, mások 3 ezerre teszik a vallás földönfutóvá vált követőinek számát. Házastársak, szülők és gyermekek, családok szakadtak el egymástól.

Egy jazidi asszony azt mondta, három napja beszélt az anyjával. A nőknek el kell dugniuk a mobiltelefonjukat, mert a dzsihádisták fejbe lövik, akinél ilyet találnak. Attól tart, húga telefonját megtalálták, mert már 12 napja nem jelentkezett.

Ezeket a beszámolókat az ENSZ csütörtöki jelentése is megerősíti, kiemelve az augusztusi támadásokat, amikor a dzsihádista hadsereg 450-500 nőt hurcolt el, hogy fegyvereseit jutalmazza velük vagy eladja őket szex rabszolgának.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

A védelem szerint Karadzic nem tudott a srebrenicai mészárlásról