rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Amerikai bírálat Izraelnek


Amerikai Egyesült Államok

Amerikai bírálat Izraelnek

Magánbeszélgetésen fogadta szerdán a Fehér Házban az izraeli miniszterelnököt az amerikai elnök. A két politikus először találkozott azóta, hogy Izrael nyáron a Gázai-övezetben offenzívát indított a Hamász ellen. A találkozón Obama bírálta az újabb kelet-jeruzsálemi zsidó telepek létrehozásának tervét, mert az szerinte tovább növeli a felek közötti feszültséget, holott ennek ellenkezőjére lenne szükség.

- Meg kell találnunk a módját, hogy megváltoztassuk a jelenleg fennálló állapotokat, és el kell érni, hogy az izraeliek biztonságban legyenek otthonaikban, az iskolások pedig az iskolákban, és ne legyenek kitéve rakétatűznek, és azt is meg kell akadályozni, hogy palesztin gyerekek haljanak meg – mondta az amerikai elnök.

A beszélgetésen szó volt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet erősödéséről, illetve az ellene folyó hadműveletekről. Az iraeli kormányfő a harcokba bekapcsolódó Iránnal szembeni aggodalmának adott hangot.

- Irán olyan alkut próbál kötni, ami lazítja az ellene hozott szigorú szankciókat, amin ön is olyan keményen dolgozott, hogy ne érhesse el a már veszélyt jelentő nukleáris potenciált. Nagyon remélem, hogy az ön vezetése alatt ez így is marad – mondta Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő.

Az izraeli miniszterelnök szerint mindenképpen meg kell akadályozni, hogy Irán atomfegyvert fejleszthessen. Ez egyértelműnek hangzik, ám Amerika hajlik arra, hogy Irán újra megnyithassa a polgári célú urándúsítási fejlesztéseit.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Hongkong is téma volt a kínai külügyminiszter amerikai látogatásán