rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Törvénytelen adókedvezmények - milliókat fizethet vissza az Apple


Gazdaság

Törvénytelen adókedvezmények - milliókat fizethet vissza az Apple

Az Apple törvénytelenül kap Írországban állami támogatást – véli az Európai Bizottság. Írországban a vállalati adó mindössze 12,5 százalék. A Corkban bejegyzett számítógépóriás azonban alig 2 százalék adót fizet, mivel az eladásokat a leányvállalatain keresztül intézi. Vagyis a nyeresége csaknem 60 százaléka az ír központba folyik, így elkerülheti a sokkal magasabb amerikai adókat.

Ha az EU beperli az Apple-t és nyer, a cégnek visszamenőleg több tízmillió euró adót kell befizetnie.

Az Európai Bizottság Írország mellett Hollandiában és Luxemburgban is vizsgálódik, ahol szintén kedvezőbb elbírálás, vagyis adókulcs alá helyezik a multinacionális vállalatokat, mint a kisebb cégeket.

A Bizottság szerint a Fiat autógyár egyik Luxemburgban bejegyzett leányvállalatán keresztül olyan adókulcs alá esett, amit állami támogatásnak tekinthetnek, ráadásul így jóval kevesebb adót fizetett.

Az EU versenyhivatala a Starbucks hollandiai ügyeit is vizsgálja.