rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nem jelzett, csak kitört – 31 turistát ölt meg az Ontake vulkán


Japán

Nem jelzett, csak kitört – 31 turistát ölt meg az Ontake vulkán

Japánban legalább 31 halottja és 40 sérültje van a szombati vulkánkitörésnek. Az áldozatok zöme megfulladt.

A szigetország második legmagasabb tűzhányója, az Ontake előjel nélkül lépett működésbe és 3 kilométeres körzetben mindent vastagon beborított forró vulkáni hamuval.

A hely japán szent hegyeinek egyike, ahova zarándokok ezrei érkeztek és kedvelt kirándulóhely is volt. A robbanásos kitörés pillanatában is mintegy 150-en voltak a hegyen, akik közül többen ott rekedtek, az éjszakát is a hegyen töltötték.

A mentőegységeknek közülük sokakat – és az áldozatok egy részét is – csak vasárnap sikerült lehozni onnan.

A japán szeizmológiai intézet adatbázisa mindössze egyetlen kitörést említ a Tokiótól 200 kilométerre nyugatra, Honsu szigetén található, több mint 3000 méter magas Ontake vulkánon az elmúlt 10 ezer évből, ami 1979-ben történt. Ezt megelőzően 23 ezer évig nem működött a tűzhányó, azaz inaktív volt.

Mint egy mennydörgés, csak a talpad alatt – így írták le a túlélők, milyen volt testközelből átélni az Ontake kitörését.