rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A britek is megkezdték az iszlám szélsőségesek elleni bevetéseket.


Irak

A britek is megkezdték az iszlám szélsőségesek elleni bevetéseket.

A brit királyi légierő ciprusi támaszpontján lévő hatból két Tornado GR4-es típusú harci repülőgép szállt fel szombaton, lézervezérlésű bombákkal és rakétákkal felszerelve. A védelmi tárca biztonsági okokra hivatkozva nem szolgált részletekkel a bevetésről, de a közleményben szerepel, hogy a brit gépek az eddig is végzett felderítő tevékenység mellett már támadó feladatokra is használhatók iraki területen, “ha megfelelő célpontokat sikerül azonosítani”.

Az amerikai és a francia légierőhöz a héten az ausztrál és a holland is csatlakozott, valamint Belgium is küldött hat darab F16-ost.

Nagy-Britannia nem egészen negyedszázadon belül – az 1991-es, illetve a 2003-as iraki invázió után – most harmadszor kapcsolódik be iraki hadműveletekbe nemzetközi koalíció tagjaként.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Lavrov Amerikát és az Uniót is bírálta