rendkívüli hír

Mubarak-per: Kairóban elhalasztották az ítélethozatalt

Éppen ezt olvassa:

Mubarak-per: Kairóban elhalasztották az ítélethozatalt

Betűméret Aa Aa

Egyiptomban elnapolta a bíróság azt a pert, amelyben az egykori diktátor, Hoszni Mubarak ügyében is ítéletre vártak a helyiek.

Az Arab Tavasz idején elűzött államfőt, belügyminiszterét és a biztonságiak hat akkori parancsnokát fogták perbe azzal a váddal, hogy lemészároltattak több mint 800 embert a 2011-es demonstrációkon.

Hoszni Mubarak és két másik vádlott életfogytiglant kapott két évvel ezelőtt, de a fellebbviteli bíróság az ügy újratárgyalása mellett döntött.

Egy asszony, aki Mubarak oldalán áll, azt mondja, hogy aki 30 éven át mindent megtesz az egyiptomiakért, nem ad parancsot a meggyilkolásukra.

A bíróság elé Mubarak hívei és az áldozatok rokonai is kivonultak. Miután kiderült, hogy az ítélethirdetésre november végéig biztosan várniuk kell, mindkét táborban elszabadultak az indulatok. A rendőröknek kellett közbelépniük.

Egy dühös férfi azt ordítja, hogy kikéri magának ezt a komédiát. Az ő fiát egy akkori tüntetésen megölték a biztonságiak. Márpedig szerinte egyértelmű, hogy a tűzparancsot Mubarak adta ki. Persze, ha valamelyik fontos ember gyereke halt volna meg, már lenne ítélet – vonja le a tanulságot a családapa.

A bíróság azzal indokolta döntését, hogy még nem végzett a 160 ezer oldalnyi bizonyíték áttanulmányozásával.

Az Euronews tudósítója azt mondja, ott az évszázad pere az, amit a bírák elnapoltak szombaton. Az áldozatok rokonai az igazságszolgáltatást szidják mondván, hogy a bíróságnak nincs bátorsága ítéletet hozni ebben az ügyben, amely évek óta nem mozdul a figyelem középpontjából Egyiptomban.