rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Olajból fizet zsoldot az Iszlám Állam dzsihádista szervezet


Szíria

Olajból fizet zsoldot az Iszlám Állam dzsihádista szervezet

Alig néhány hónap alatt dollármilliárdos vagyont gyűjtött össze a magát már csak Iszlám Államnak neveződzsihádista szervezet. Vagyonát az olaj táplálja. A szíriai olajmezők és finomítók 60 százaléka a szervezet kezében van.

A finomított olajat egyrészt helyben értékesítik, a fennmaradó mennyiséget pedig helyi kereskedők csempészik a környező országokba. Elsősorban Irakba és Törökországba viszik kamionokkal az árut, de egyes feltételezések szerint, miután több kézen átment az olaj, még a szír kormány is vesz belőle, hogy tudatosan-e, azt persze nem tudni.

- Korlátozott mennyiségű finomított olajról van szó,a maximum talán 70-80 ezer hordó naponta, amit átvisznek a határon. A török kormány ugyan mindent megtesz, hogy védje a határt, ám a földrajzi viszonyok, vagyis a terep rettentően megnehezíti a határőrök munkáját. 1200 kilométernyi hegyvidékről beszélünk, ahol Törökország érintkezik Szíriával és Irakkal – nyilatkozta az Euronewsnak webkamerán keresztül az iraki Energiaügyi Intézet igazgatója, Luaj al-Kateb.

A finomítókban többnyire helyiek dolgoznak, akik már ismerik a rendszert. Elemzők szerint a mérnökök egy részét megfizetik mások félelemből dogloznak ott. Az olajat olcsón értékesítik, sokszor alig 25 dollárt kérnek hordójáért.

- A kereskedelmet, pontosabban a csempészetet helyi csempészhálózatokon keresztül bonyolítják le a dzsihádisták. Ezek illegális üzletek, kizártnak tartom, hogy ezen a szinten nemzetközi kereskedők is bekapcsolódnának. Olyan kis mennyéségről van szó, hogy hiánya fel sem tűnik a napi kereskedelemben, ahol 88-90 millió hordó cserél gazdát – tette hozzá az iraki szakértő.

A nyári rekord magasságok után az olaj világpiaci ára csökkenő tendenciát mutat. Nyersanyaghiányról szó sem lehet, miután a líbiai olajmezőket ismét megnyitották.

Közben az apránként csempészett olaj napi 1-3 millió dollár bevételt hoz az Iszlám Állam dizsihádista szervezetnek, legalábbis elemzők ezzel számolnak, pontos összeget senki nem tud.

Jordánia királya szerint az olajból befolyó összegből havi ezer dolláros zsoldot ad a szervezet a harcosainak, ami a térségben meglehetősen jó fizetésnek számít.

Először, másodszor, senki többet harmadszor? - bekötik George Clooney fejét

Olaszország

Először, másodszor, senki többet harmadszor? - bekötik George Clooney fejét