rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Összehangolt csapást mértek a bűnözőkre


Brüsszeli szerkesztőség

Összehangolt csapást mértek a bűnözőkre

Több, mint ezer bűnözőt tartóztattak le Európa eddigi legnagyobb határokon átnyúló rendőrségi akciójában.

Az Archimedes-műveletet at Europol, az unió rendvédelmi ügynöksége koordinálta.

- A 28 uniós tagállam rendőrei hat másik ország hatóságaival együttműködve hajtották végre a műveletet. A célpontban a fegyverkereskedelmet, a drog – és emberkereskedelmet felügyelő szerevezett bűnözői csoportok álltak – erről az Europol igazgatója beszélt stábunknak.

- Összehangoltuk a különböző rendvédelmi szervek munkáját, ennek eredménye képpen egy kilenc napon át tartó műveletben 200 rajtaütést hajtottunk végre 300 városban, repülőtereken és kikötőkben. Egész Európában csapást mértünk a bűnszövetkezetekre, amelyek nap mint nap kizsákmányolták polgárainkat és gazdaságunkat. Úgy gondolom, ez az akció az eddigi legnagyobb csapást jelentette a szervezett bűnözésre Európában – mondta az Europol vezetője, Rob Wainwright.

Az akcióban 30 romániai gyermeket szabadítottak ki az emberkereskedők fogságából, lefoglaltak 200 kiló heroint és 600 kiló kokaint és sok illegális bevándorlót is elfogtak.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

Brüsszeli szerkesztőség

Európa kulcsszerepet játszhat a gázai újjáépítésben